Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2000)

Pálosné Nagy Rózsa: Az erdő hatása a gyöngyössolymosi emberek életére

3. kép. A csipkebogyó előkészítése lekvár főzéséhez letes tőkegomba 1999-ben kétszer is megjelent. Az őzlábgombát (Nagy őzlábgomba: Macrolepiota procera), a solymosiak más gomba, pl a pesze előhírnökének, kísérőjének tartják.

13 A laska gombát (Pleurotus ostreatus), a pereszkeféléket (Tricholoma), a rizikéket (Lactarius deliciosus) is ismerték és szedték, azonban ezek a fajták ezen a vidéken nem voltak olyan népszerűek. A fent említett gombák voltak a legismertebbek, de természetesen ezeken kívül ismertek és szedtek még más ehetőket is. A gombázók kora hajnalban, virradatkor indultak csoportokban, általában családonként két-három ember - asszonyok, gyerekek, sőt férfiak is - kosárral a kezükben, vagy hátyival a hátukon. Jól ismerték a gombatermő helyeket, tudták, hol kell keresniük a gombát, hol van a legtöbb. Ha a nyár csapadékos, meleg, párás, akkor biztos sok a gomba. Meleg, esős napok után a gomba ellepi az erdőt, lehet menni szedni, mert biztos tele lesz a kosár, vagy a hátyi. Kedvező időjárás esetén olyan nagyra is megnő, hogy alig fér bele egy kosárba. A fotón látott vargánya elérte az 1 kg-ot. Az erdő övezte falvak lakóinak nagy része már gyerekkorában megtanulja, melyik az ehető és melyik a mérges gomba. A Sólymoson élő emberek nemcsak a faluhoz közel eső erdőrészekre mentek gombázni, ha kellett, jóval távolabbra is elbarangoltak, a Nyírjesre, Gályára, de még a Gálya másik oldalára Szuhahutába is. Hajó volt a gombatermés és rövid idő alatt sokat szedtek, akkor egyenesen a gyöngyösi piacra vitték. Ha viszont egész napjuk ráment a gombázásra, vagy 13 Nyilas András szíves közlése