Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1999)

Közvetlen a német megszállást követően Gyöngyösről azonnal összeszedték Kardos Sámuel fakereskedőt, Neumann Miklós rövidárú-kereskedőt és Waldner Fülöp ügyvé­det azzal az indoklással, hogy veszedelmes kommunisták. 218 Friedmann Ernő termény­kereskedőt, Vas Zsigmond borkereskedőt, Waldner Gyula volt tengerészt, textilkeres­kedőt szintén az 1919-es tevékenységéért hurcolták el a németek, s valahol egy német­országi koncentrációs táborban végezték ki őket. 219 Március 31-én kelt rendelet azután Gyöngyösön is kötelezővé tette a zsidók számára „a kanárisárga hatágú csillag" vise­lését, mely rendelet a kikeresztelkedettekre is vonatkozott. 220 Majd Gyöngyösön is or­szágos előírás szerint előbb a telefonokat szedték el, aztán a rádiót, a közúti gépjármű­veket „írták össze". Áprilisban már nem utazhattak személyautón, motorkerékpáron, taxin, közforgalmú vagy korlátozott forgalmú vasúton, hajón vagy társasgépkocsin. 221 Más téren is némi fennakadást eredményezett a „zsidótlanítás", Gyöngyösön öt váro­si tisztviselőt mentettek föl a szolgálat alól származása miatt. 222 Április közepén a kormány ismét nagyhatású gazdasági intézkedéseket léptetett életbe. Április 16-tól elrendelték a zsidók vagyonának bejelentését, zár alá vételét. A levéltárban napjainkig fönnmaradtak a gyöngyösi zsidó vagyon bejelentések az említett 1600/1944. M. E.-rendelet alapján. Ez a forrás a szerző fontos kisegítő anya­ga lett az áldozatok névsorának összeállításában. 221 Lezárták a zsidó széfeket, zárla­tot rendeltek a folyószámlákra, bankbetétekre. Április 21-én a kereskedelmi minisz­ter bezáratta a zsidó kereskedéseket, mely rendelet Gyöngyösön is a háborús ellátás viszonyai között súlyos következményekkel járt. Április 22-ig ugyanis 93 zsidó tu­lajdonú üzletet záratott be a gyöngyösi rendőrkapitány e rendelet alapján, mely üz­leteknek a kulcsait is elkobozták. 224 A német hatóságok elrendelték áprilisban a zsidó hitközségek összeírását is, mely­nek végrehajtásáért az ún. Zsidó Tanács volt a felelős. Ez az összeírás elsősorban nem a személyek összeírását jelentette, hanem a hitközségekét, s célja a hitközségek ingat­lanainak, értékeinek számbavétele lehetett. Ezen fölmérés alapján a Gyöngyösi Izra­elita Orthodox Hitközségnek közvetlenül a deportálások előtt 466 tagja volt (adózó 116). A hitközség elnöke Jakabovits Nándor, anyakönyvvezető rabbi Jungreisz Jenő, 218 MM. TA. 605. 80. Dr. Barna Sándor nyugdíjas polgármester vissszaemlékezése. 219 MM. TA. 771. 83. Protyovin Ármin visszaemlékezése. 220 Magyar Rendeletek Tára 1240/1944. M. E. sz. „A zsidók megkülönböztető'jelzése tárgyában" igen bátor kiállást jelentett a rendelettel szemben, hogy dr. Wiltner Sándor, a gyöngyösi közkórház igazgató főor­vosa egyszerűen megtiltotta az ott dolgozóknak a sárga csillag viselését. A gyöngyösi kórházban több iz­raelitát is bújtattak egészen a szovjet csapatok bejöveteléig, a kórház vezetésének nem kis kockázatára. A szerző gyűjtése: dr. Wiltner Willibald visszaemlékezése 1993. 221 GONDA László 1992. 222. 222 Alispáni Jelentés 1944. 14. 223 HML. VI-102/b./55-59. Gyöngyösi zsidó vagyonleltárak. 224 HML. VI-1/9. 1154/1944. A gyöngyösi rendőrkapitányság iratai. Közli: SZANISZLÓ Ferenc-SZECSKÓ Károly 1995. 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom