Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1999)
1951 tavaszán például már külön templomhelyiség berendezését vetették föl, s ez ügyben az orth. Rabbitanácshoz folyamodtak. Ennek az illetékességét viszont a Hitközség nem fogadta el, a tagság döntően status quo jellegére hivatkozva. 299 1951 nyarán már a rituális fürdő képezte a feszültség tárgyát. Ekkorra már csak két ortodox asszony vette rendszeresen igénybe a mikvót. (A fürdő egyszeri felfűtése ugyanakkor 120 kg szenet és 30 kg fát igényelt.) A férfiak közül egy évvel későbbi adat szerint még 14 fő használta a fürdőt. Az Országos Iroda viszont a szocialista centralizmust is megszégyenítő módon, csak Egerben járult hozzá a fürdő költségeihez, vagyis Gyöngyösön a fürdőt nem használó teljes kollektíva állta annak fenntartási költségét, ami igen erős feszültséget okozott, mert ekkor már például koporsóra, illetve azok elkészíttetésére sem volt elég pénz. 300 Önhatalmúlag viszont a hitközség a mikvót nem szüntethette meg, ehhez előbb a MIOI felmentése kellett. Mikor 1952 januárjában úgy tették fel a kérdést, hogy a MIOI vagy járuljon hozzá a fürdő működtetéséhez (az említett tüzelőigénynél jóval jelentősebb a helyiségbérlet és az 1 fő alkalmazott díjazása), vagy adjon felmentést az üzemeltetési kényszer alól, a fürdő automatikusan megszűnt. 301 A közösség napi gondjai égetőek. Anyagi eszközök és támogatás híján megoldatlan helyzetek sora adódott. Az ötvenes években a hitoktatás kérdése visszatérő gond, teljesen újjá kellett építeni a háborúban megrongálódott Cadik-Hadin házat. Az elöregedő hitközség életében az elmúlás gondjai domináltak. Nem volt pénz a temető karbantartására, koporsóra. Az Elmegyógyintézetben és a Közkórházban elhunyt minden izraelitát a hitközségnek kellett eltemettetni - általában minden ellenszolgáltatás nélkül -, az ellehetetlenített Szentegylet korábbi hasznos tevékenységét csak most értették meg sokan. Evekig húzódott a Libérer ügye, vagyis a hullamosdatásra vállalkozó személy kérdése. Helyben lett volna jelentkező H. Zsigmond szombattartó szegény sorsú hitközségi tag személyében, aki egy jelképes éves dotáció (720 forint) fejében a feladatot szakszerűen ellátta volna. A központ viszont abban volt érdekelt, hogy minden Tharehoz alkalmilag utaztasson le Budapestről vagy Miskolcról mosdatót. 302 Az épületek, ingatlanok kérdése megoldhatatlan problémát jelentett a hitközségnek. 1945-ben minden ingatlan romosán, kifosztva került vissza a hitközséghez. A volt orthodox zsinagóga és mikvó az 50-es évek elején lebontásra is került, és az egyesült hitközségnek két imaháza maradt: az új nagytemplom, valamint az ún. Hősök temploma. A két világháború között épült zsinagóga impozáns méreteivel egy gazdag, többezres hitközség szolgálatára készült, viszont az 50-es években már csak a kontraszt érzetével léphetett be ide zsidó ember. Még nagyobb ünnepeken is elveszett a hatalmas, rosszul és ideiglenesen felszerelt térben a látogató. De a Hitközség érthető módon ragaszkodott a templomához, ez maradt rájuk szeretteik után, itt őriz299 GYIHI. Tóth Dezsó' levele a Magyar Izraeliták Országos Irodájának. 1951. márc. 27. 300 GYIHI. Dr. Fisch Henrik főrabbinak, a MIOI hitéleti előadójának írt levél 1951. augusztus 7. 301 GYIHI. Tóth Dezső elnök levele a Magyar Izraeliták Országos Irodájának. 1952. január 6. 302 GYIHI. Tóth Dezső elnök levele a Magyar Izraeliták Országos Irodájának. 1952. január 6.
