Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1999)
rabbi Neufeld Jenő volt, az alkalmazottak száma 8 fő. Saját iskolája, temploma, fürdője, egyesületi épülete volt, és csatolták a hitközség zárszámadását, költségvetését is. 225 A Status quo Hitközségnek 1356 fő ekkor a taglétszáma, ebből adót fizet 389 fő. A Hitközség elnöke dr. Vajda Ármin, anyakönyvvezető rabbi Feigl L. H. főrabbi, rabbi dr. Jakab Jenő, alkalmazottak száma 10 fő. A hitközség többek között szeretetházat, aggok házát, népkonyhát is fenntartott. Nem elhanyagolható szociális és felekezeti munkát végzett 4 egyesület (Szent Egylet, Bikur Cholim Egylet, Izr. Betegsegélyező Nőegylet, Izr. Jótékony Nőegylet), valamint jelentős tőkével működött 3 alapítvány (Spitzer Anna Szeretetház, Bernáth Ignác, Ungerleider család alapítványok). 226 Április 26-án jelent meg a gettózásról szóló rendelet, mely Gyöngyös városban 1824 személyt érintett, a gyöngyösi járás területén pedig további 174 főt. (A megyében összesen 6601 személyre vonatkozott a rendelkezés. Gettót Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban és Tiszafüreden állítottak föl, valamint Szúcs községhez tartozó Bagólyuk nevű bányatelepen.) 227 Gyöngyösön a gettót az ún. Újtelepen állították föl, a vasút és a laktanya közötti területen. A gettót a Kassai út, Laktanya út, Bethlen út, Újtelepi út határolta, mely területet szögesdróttal körül is kerítettek és csendőrökkel őriztették. A gettó legnagyobb épületei a Bányász és Encsi utcában lévő földszintes és emeletes bányászházak voltak. Ide főként az idősebbeket költöztették, kb. harminc családot. Ezt a részt ún. kis-gettónak hívták, mert elkülönült a többi résztől. Ide a Pesti út felöl lehetett bejárni. A gettózás Gyöngyösön kifejezetten vontatottan haladt, csak május 13-ára fejeződött be. Ekkorra minden zsidót erre a területre költöztettek, mindenki csak meghatározott súlyú csomaggal léphetett be. A kis területen több mint 1800 főnek leírhatatlan volt a zsúfoltság, szobánként legalább 10 fő lakott. 228 A gettóba költözés pillanatai tragikusak voltak. Elhagyni, otthagyni a lakást, házat, egy szegényes batyut cipelve, a korábbi boldog élet helyszíneitől sokszor csak 100-200 méterre megtapasztalni a kezdeti nyomort. A gettóba zártak úgy gondolták, ettől már rosszabb nem történhet... „Nekem volt egy kutyám és a nagynénémnek is volt egy kutyája és a szomszédok magukhoz vették A kutyám, az enyém, még Gyöngyösön voltunk a gettóban, beszaladt és megtalált engem. Hát ott nem lehetett kutyát tartani, én bevittem őt a WC-be és elmagyaráztam neki, hogy nem maradhat velem. Sírt a kutya. Megértette - egy puli volt -, kiment a farkát behúzva, hogy aztán mi történt vele, nem tudom... " 229 225 SCHWEITZER József 1994. 244. 226 SCHWEITZER József 1994. 245. Az összeírás a hitközségeknek a deportálás előtti pillanatát ragadta meg. Jól mutatja a németek munkamódszerét, hogy magukkal a zsidókkal végeztetik el az ilyen „összeírási, nyilvántartási" munkákat, kímélve ezzel az igencsak korlátolt létszámú saját munkaerejüket. 227 Alispáni Jelentés 1944. 7. 228 MM. TA. 770. 83. Protyovin Ármin visszaemlékezése. 229 Yad Vashem 03/9263. Schwartz Barbara vallomása. (Az interjút Steiner Mirjam készítette 1996. október 13-án.)
