Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1999)

Az összeírás igazán régi szabálytalanságokat is feltárt. A megjegyzés rovatban szinte minden második-harmadik családfő mellett megtalálhatjuk annak a bejegyzését, hogy évekig engedély nélkül tevékenykedett, lakott a városban. Minden bizonynyal az ekkor feltárt visszaélések csúcstartói: Svajtzer Lázár, aki „52 év óta lakik engedelem nélkül Gyöngyösön ", valamint Vaizer Károly, aki „50 év által lakik Gyöngyösön engedelem nélkül". Épp az ilyen évtizedek óta fennálló állapotok felderítettsége sugallja, hogy egy aránylag precíz és naprakész nyilvántartás készülhetett el 1848 májusában. Ez a statisztika egy röpke belepillanlást engedélyez egy csonka társadalomba. Mutatja, hogy ez az etnikai-vallási csoport már a jogi emancipáció előtt kivívta, megtalálta a helyét a feudális gyöngyösi társadalomban. Nem minden súrlódás nélkül persze, de voltaképpen a kereskedelemben és a kézműiparban is leginkább a helyi társadalom szerkezetében lévő üres helyeket töltötték be. A másik tanulság, hogy egyszerűen nem találtam azoknak a betelepült tudatlan és primitív keleti zsidóknak a tömegeit, akikkel Dezséri Bachó László - és mások - riogatták a lakosságot.

91 A nem Magyarországon születettek aránya elenyésző. Ráadásul zömük olyan keresett és ritka mesterség képviselője, mely eladdig hiányzott a város életéből. Hogy Gyöngyösre milyen kis számban juthatott a keleti hagyományos ruházatú, feudális hátterű, galíciai zsidóból, arra későbbiekben a legékesebb bizonyítékot nyújtja majd a zsidók országos kongresszusa 1868-ban, ahol Gyöngyöst a haladóbb irányzat képviselőjeként könyvelték el, szemben az ortodox településekkel. Dezséri és mások egyszerűen hangulatot igyekeztek kelteni a zsidók ellen. Olyan fantomtömeget kreáltak Gyöngyösön, mely teljesen idegen etnikumú, szokású, viseletű, s nem rendelkezik a magyarsággal való legkisebb együttélési tapasztalattal sem. Ezzel szemben viszont nemcsak az idézett 1848. évi összeírás adatai állnak. A szerző átvizsgálta az Israelita Halotti Anyakönyveket. Egy generációval később 1872-ben 63 elhunytból 3 volt külföldi születésű. (2 fő Galícia, 1 fő Graz). 1873-ban 119 halottból 3 külföldi (2 fő Galícia, 1 Neustadt), míg 1874-ben a 84 halottból 4 külföldi (ebből csak 1 galíciai). 1876-ban 44 elhunytból 1 külföldi (Galícia), 1877-ben 79 halottból 1 született Csehországban (Pohau), végül az 1878-ban elhunyt 83 halottból 3 külföldi születésű volt (2 Galícia, 1 Lengyelország /Kortin/).

92 Nem a zsidók galíciai betelepedését vonom kétségbe. Azt tagadom, hogy Gyöngyöst egy teljesen műveletlen, kulturálatlan, szegény horda lepte volna el. A zsidóságnál nagyon komoly tényező a belső emigráció. Az országhatáron túlról betelepülve először a határvidéken „akklimatizálódtak", és az észak-északkeleti megyékből már a részben 91 Dezséri könyvének egy fejezete a Keleti zsidók rohama Gyöngyös meghódítására címet viseli, melyben a „...gallicziai gettóból az országra szabadított, ősi ösztöneikben félelmetes, mohó zsidókról... " szól. A 40. oldalon: „...1844-ben és 1845-ben egyik lengyel zsidó raj a másik után érkezett... " szögezi le forrásmegjelölés nélkül, hogy aztán az 57. oldalon kijelenthesse: „...Az ötvenes és hatvanas években a gyöngyösi főtér már a galíciai városokra emlékeztet, a város központját annyira körülölelték a zsidó kereskedők... " 92 MM. TA. Izraelita hitközség anyakönyvei 1846-1895. (mikrofilmen).