Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1998)
Hermann Róbert: Poeltenberg Ernő, a szabadságharc tábornoka
a két alezredesi század (200 fő), illetve az ellenség állását kikémlelni induló Schweidel József őrnagy és kísérete kerültek tűzbe. A két őrnagyi osztály (400 fő) Ferdinand Karger őrnagy vezetésével a Velence környékén állomásozó tartalékhoz tartozott. Valószínűleg Poeltenberg is itt tartózkodott. Későbbi haditörvényszéki vallomásában csak annyit mondott, hogy részt vett a pákozdi csatában, de arra nem tért ki, hogy tűzbe került volna.' 9 Az összecsapás végén a bán fegyverszünetet kért, amelyet az időközben Martonvásárra visszavonult magyar sereg vezetése kész örömmel elfogadott. A szeptember 29-i siker ellenére ugyanis továbbra is attól lehetett tartani, hogy a bán átkarolja és elvágja Budapesttől a magyar sereget. Mivel a fővárosba vezető utakat csak Martonvásárnál lehetett fedezni, az esti órákban a magyar fővezérség elrendelte a visszavonulást. A visszavonulás során, a sötétben az alakulatok összekeveredtek, egymásra lőttek, s a Martonvásárra megérkező csapatok mindenre hasonlítottak, csak győztes seregre nem. Jellacic fegyverszüneti ajánlata tehát időt jelentett a sereg rendezésére. Jellacicnak is komoly gondjai voltak, hiszen Székesfehérvár környékét a magyar csapatok szeptember 23—26. között alaposan kiélték, így jóval nagyobb ármádiáját nem tudta ellátni. Ezért döntött úgy, hogy október l-jén elhagyja korábbi állásait, s seregével megindul északnyugati irányba. Abban reménykedett, hogy a Dunántúlon és a Felvidéken lévő cs. kir. csapatok csatlakoztatása, illetve a Bécsből remélt erősítések révén serege a következő támadást a siker reményében teheti. 20 A magyar sereg csak október 3-án követte a bán seregét, meglehetősen óvatosan. Az óvatosság egyik magyarázata az, hogy a beérkezett erősítések ellenére a magyar sereg még mindig gyengébb volt a bán seregénél. Másrészt Mógának fedeznie kellett az észak-dunántúli, a fővárosba vezető utakat, úgy, hogy közben dandárai között fenntartsa az összeköttetést. Jellacic újabb támadásra készült, ezért megállt Mosonnál. Itt akarta megvárni a Felvidékről és Bécsből érkező erősítéseket. Október 6-án azonban újabb forradalom tört ki Bécsben, amelynek áldozatul esett Jellacic legfőbb támogatója, Latour is. Jellacic így támasz nélkül maradt, ezért gyors ütemben elhagyta az országot, és Bécs alá vonult seregével. A Lajta mentén A magyar sereg elővédje október 9-én érte el Parndorfot, ahonnan már csupán néhány kilométerre volt az osztrák-magyar határ. A kérdés az volt, át fogja-e lépni a sereg ezt a határt Jellacic üldözése, s Bécs felmentése érdekében. Csány László kormánybiztos jelentette, hogy Móga altábornagy a határt csak a képviselőház határozott rendeletére hajlandó átlépni. Ennek hatására - Kossuth javaslata alapján - a képviselőház október 10-én utasította Mógát, „hogy Jellacicot Bécs falai alá is kövesse és megsemmisítse". A főerő október 12-én indult meg először a határ átlépésére. Másnap azonban több sorezredi zászlóalj kijelentette, hogy nem hajlandó átlépni a határt. S ez volt az első alkalom, hogy Poeltenberg kapitány a magyar politikai és katonai vezetés látókörébe került. A sikertelen határátlépési kísérlet után Pázmándy Dénes, az országgyűlés elnöke, Csány László királyi, Bónis Sámuel és Luzsénszky Pál nemzetgyűlési biztosok javasolták az Országos Honvédelmi Bizottmánynak több tiszt eltávolítását a seregből, „kik ez utóbbi időkben az 19 ZÁMBELLY Lajos, 1889. 177-178. A csatára ld. URBÁN Aladár, 1984. és JENE1 Károly, 1966. 20 A visszavonulásra ld. VENDREI Ferenc, 1888. 56. k. 73-76, ZÁMBELLY Lajos, 1889. 178-179, A fegyverszüneti egyezményt ld. GÖRGEY István - KATONA Tamás, 1980. 197-198.
