Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1998)
Hajagos József: Dessewffy Arisztid, a vesztes ütközetek bajnoka
magát különösen kitüntette. — A támadás szerencsésen és eredményesen fejeztetett be, mert az ellenség minden oldalról megtámadva huszáraink vitézsége előtt megfutamodott, azonban ellentállott és több oldalról apróbb csatározások kerekedtek, ezek eredménye az ellenség részéről 36 mindenestől elfogott ló..., fogoly 30-on felül, ezek közt 17 sebesült és egy főorvos tiszt is, - 8 halott a csatatéren maradt. - Gyöngyösön biztos tudósítás szerint az osztály őrnagya Coudenhoven és két főtiszt, 21 közvitéz, - úgy szintén Kompokon egy főtiszt, .egy közvitéz nehéz sebeik miatt tovább nem vitethettek. — Az osztálynál volt 11 főtiszt közül csak egy maradt seb nélkül. " 53 A kompolti diadal a magyar huszárok talán legkiválóbban szervezett és kivitelezett rajtaütése volt a szabadságharcban. Dessewffy méltán várta a siker elismerését, ez azonban nem következett be. Dembinski alparancsnokait engedetlenséggel vádolta meg Kossuthnál, Klapkát pedig február 23-án minden önálló hadmozdulattól eltiltotta. Klapka azonban a kompolti rajtaütés sikerén felbuzdulva a Pétervásárán elszigetelten álló Schlik csapatait akarta február 24-én hadosztályaival megtámadni. Dembinski letiltó parancsát azonban csak a Dessewffy(Bulharyn-) és a Sulcz-hadosztályok kapták kézhez. Máriássy János alezredes hadosztályának kis különítményével végrehajtotta a támadást, jelentős zavart okozva a császáriaknak. Dembinski azért reagált indulatosan Klapka hadtestének akcióira, mert abban haditervének idő előtti elárulását látta. Visszássá az teszi Dembinski neheztelését, hogy Klapkának, mint hadtestparancsnoknak nem voltak információi főparancsnoka terveiről. A Klapkával szembeni kifogások közvetve érintették Dessewffyt is, mert támogatta a támadási elképzeléseket. 54 Dembinski haditervében nem számolt kellőképpen az ellenfél mozdulataival. WindischGrätz - a Schlikkel való egyesülés érdekében - a magyarokkal közel egy időben kezdte meg előrenyomulását Gyöngyös felé. Schlik az egyesülést - Dembinski feltételezéseivel ellentétben - nem a Mátra nyugati vonulatainak megkerülésével, hanem a Tarna-völgyön keresztül kívánta végrehajtani. Február 25-én rávette Windisch-Grätzet, hogy nyomuljon előre a Tamáig, melynek közelében már magyar csapatok tartózkodtak. így a két fővezér intézkedései szándékuktól függetlenül a két napos kápolnai ütközetet eredményezték február 26-án és 27-én. A Tarna-vonal magyar részről történő megtartása elsősorban azon múlott, hogy sikerül-e megakadályozni Schlik csapatainak kitorkolását Verpelétnél. Verpelétet február 25-én a Dessewffy- (Bulharyn-) hadosztály szállta meg. A hadosztály 4.200 embere azonban kevés "volt a siroki szoros megvédésére és a domoszlói út szemmel tartására. Ezért elsősorban Dembinskit és Klapkát terheli a felelősség. Előbbit azért, mert intézkedéseivel lehetetlenné tette a magyar főerők időbeni összpontosítását a Tárna mentén, az utóbbit pedig azért, mert nem kellően használta fel a rendelkezésre álló erőket. Klapka az ütközet második napjának délutánjáig a Dessewffy-(Bulharyn-)hadosztálynál tartózkodott, így a Verpelétnél zajló küzdelmet ő irányította, míg a vezényletet át nem vette tőle Görgei. Klapka lehetőségeihez képest február 26-án kevés erővel szállta meg a jól védhető siroki szorost, mindössze 4 század gyalogsággal, fél század huszárral és 4 ágyúval. A védelem helyett felderítést végző Idzikowski-különítménnyel szemben az esti órákban Schlik rövid harc után kierőszakolta az átkelést a szoroson. Idzikowski különítményével nem Verpelét, hanem Eger felé vonult vissza. Megkezdte visszavonulását Verpelétről Egerszalókra Klapka is, mivel tévesen arról értesült, hogy Kápolnát feladta a Máriássy-hadosztály. (Ugyanezen hírre visszavonult a 53 HL 1848/49 14/231. 54 KLAPKA György 1986: 100-103. o.