Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1998)

Hajagos József: Török Ignác, a szabadságharc hadmérnök vértanúja (Török Ignác szabadságharc alatti tevékenységéhez kapcsolódó okmánytár)

Bár a természet ennél a hídfőnél és az elsáncolt tábornál szép, jó és előnyös, mégsem le­hetséges jelentős kicsinyítés és egysterűsítés anélkül, hogy a védelem jelentős hátrányt ne szenvedne. Ha figyelembe vesszük, hogy itt a Duna bal partján 7 nagy Lunettát, 2 üteget kell létre­hozni és a vasúton is jelentős munkát kell végezni, és 7 karózattal ellátott Blockházra is szükség lenne, szükségessé válik a megfelelő épületfa felkutatása is, minden akadály elle­nére. Bár a Vág oldaláról az ellenséges támadás lehetősége kizárt, a Duna jobb partjáról az mégis lehetséges. így végül a jelenlegi megszorult időben sürgető lenne az előnytelen kö­rülmények ellenére is elégséges faanyag beszerzése, valamint az 1-től 4-ig sz. ütegeket, me­lyek a tervben pirossal szerepelnek, üzembe helyezni, a megfelelő védelemmel ellátni és ké­szenlétbe helyezni. Ez utóbbi a Duna jobb partján levő üteghez a következőkre lenne szükség, amennyiben minden ágyúhelyet felszerelnének, ami nem feltétlenül szükséges. 1. sz. üteg 10 ágyú 2. sz. üteg 3 100 fős gyalogság 3. sz. üteg 9 4. sz. üteg 10 Összesen 32 ágyú 100 fős gyalogság Török Ignác mérnök tábornok (OL P 295 Görgey család levéltára 42. cs. b/49, német nyelvű tisztázat) Ú jar ad, 1849. augusztus 7. Török Ignác jelentése a Hadügyminisztériumnak Az 1849. augusztus 6-i magas rendelete 157 következtében alázatosan jelentem, hogy a véleményező rendelet vonatkozásában az aradi vár minden erődítési részletét ugyanazon Helyi Erődítési Igazgatóság közbejöttével tisztáztam, véleményem ez esetben jól utasítot­tak a folyamatban lévő védelmi munkákra, és végül követelésemre a hadügyminisztériu­mi terv jóváhagyásának reményével Csanádból az utász századot az erődítménybe rendel­ni változtattam. Ugyanakkor Limbach hadnagy urat és Nats polgári mérnököt, mint mérnök tiszteket az aradi várba helyeztem, feltételezve, hogy képességük és alkalmazásuk ugyanazon mértékű lesz, mint helyben tisztnek ajánlásba hozattak. Forget 158 alezredes és Lavalle 159 százados itt írásos paranccsal rendelkeznek Waldberg 160 ezredestől jelenteni a táborkari osztály elhelyezésének lehetőségét az erődben. 157 1849. augusztus 6-án Török Ignácot a július l-jén magyar kézre került aradi vár erődítési munkálatainak a fe­lülvizsgálatával bízták meg. 158 Henryk Forget (1819-?), kilépett császári-királyi hadnagy. 1848 szeptemberétől honvéd táborkari tiszt, majd dandárparancsnok. Végső rangja alezredes. 159 Laval Károly (1811-1874), mérnök. A szabadságharban hadmérnök, 1849 augusztusában az aradi várban szolgált. Végső rangja mérnökkari százados. 160 Waldberg Károly (1797-?), császári-királyi őrnagy. 1848 szeptemberétől honvéd tiszt, végső rangja ezredes. 1849. június elejétől a hadügyminisztérium táborkari osztályának a vezetője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom