Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1997)
Fülöp Lajos: A gyöngyösi irodalom hagyományaiból. Írói pályák és törekvések a XIX. század első felében
Nagy Ignác (1810-1854) Nagy Ignác, aki Keszthelyen, 1810 okt. 7-én született, és korának egyik legjelentősebb írója, publicistája, szerkesztője, ha rövid ideig is (az 1820-as évek elején) a gyöngyösi gimnáziumban végezte tanulmányait. Innen az újvidéki, a bajai, a pécsi és a budai gimnáziumba került, majd a pesti egyetemen jogot végzett. Ezután kamarai tisztviselő lett; Kossuth 1848 tavaszán minisztériumi fogalmazónak nevezte ki, s hivatalától később az önkényuralom fosztotta meg. Apja gazdatiszt. Művelt ember egy olyan társadalomban, amelyben a műveltség sem felsőbb, sem alsóbb szinten nem volt még követelmény. Az ifjú Nagy Ignác kezdetben német nevelésben részesült, német nyelvű verseket, novellákat és színműveket írt, mígnem megismerkedett a magyar irodalommal. Különösen nagy hatással volt rá Kisfaludy Károly munkássága és az Aurora c. folyóirat. Egy látványos, jelképes fordulattal elégette német nyelvű kéziratát, és magyar nyelven kezdett írni. Irodalmi tevékenységét a továbbiakban hivatali munkája mellett végezte. Első próbálkozásai (Mátrai rabló 33 , Soroksári János stb.), melyeket a budai színház számára írt és a Regélőben közölt, nem keltettek különösebb figyelmet. Nagy Ignácot, voltaképpen a Jelenkor, Széchenyi lapja avatta íróvá. Ebben az időben Széchenyi eszméinek és törekvéseinek a bűvöletében élt; első írásai is főként az ő hatását mutatják. Rovata, a Budapesti Napló elindítója lesz apró híreinek, „újdonságai"-nak, majd a „fővárosi életképek"-nek, ezeknek a humoros-szatirikus rajzolatoknak, friss és változatos tudósítássorozatoknak. Ezt folytatja a Budapesti Híradóban, az Athenaeumban, a Pesti Divatlapban és az Életképekben is. Lapjaiban igen gyakran találkozhatunk Petőfi, Arany János és Jókai nevével. Nem véletlen, hogy a Magyar Irodalmi Lexikon „az első, modern értelemben vett újságíró"-nak nevezi. 34 Ügyes riporter, aki mindent látni, hallani, tudni akar, és a begyűjtött gazdag híranyagot - a sajátos Nagy Ignác-i szűrőn áteresztve - könnyed, csevegő modorban tálalja. Ez volt az ő igazi műfaja: elbeszélő tehetsége, humora, csipkelődő kedve ebben érvényesült a leginkább. Nem csoda, ha sorozata a 40-es évek egyik legkeresettebb, legnépszerűbb olvasmányának számított, s kezdeményezését más napilapok is követni próbálták. Ezért is írhatta róla jellemzésképpen Mikszáth Kálmán a következő, igen találó sorokat: „Az úgynevezett »okos írók« közé tartozott, akik nem indultak eszmények után, nem kergetik tüskön-bokron a halhatatlanságot, megelégszenek, ha amíg élnek, jól élnek, s minden igyekezetük odairányul, eltalálni a közönség ízlését. Nagy Ignác addig-addig próbálgatta, míg végre sikerült neki." 35 De az újságírás és a szerkesztői tevékenység mellett szépirodalmi munkásságot is folytatott. Első művei (versek és elbeszélések) Kisfaludy Károly és a romantika modorában íródtak; később Széchenyi hatására a polgárosodás szükségességének, a reformpolitikának a hirdetője, egyben a magyar színházi élet egyik fellendítője. Egymás után írja színműveit, vígjátékait. Közülük főként a Tisztújítás emelkedik ki, amelyet az MTA vígjátékpályázatára írt 1842-ben, s a kitűzött száz arany pályadíjat meg is nyerte. A darabot - egy évvel később a Nemzeti Színház mutatta be - nagy sikerrel. Az érdeklődésre jellemző, hogy 1849-ig még 33 MÓRICZ Zsigmond 1952. 60. 34 Magyar Irodalmi Lexikon 2. köt. 1965. 318. 35 MIKSZÁTH Kálmán 1953. 52.
