Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1997)
Fülöp Lajos: A gyöngyösi irodalom hagyományaiból. Írói pályák és törekvések a XIX. század első felében
Jőj a csendes völgy ölébe, Ha leszáll az esti fény, Hő szerelmünk édenébe, Jőj a csendes völgy ölébe, Szívrepesve várlak én, Fáim biztos enyhhelyébe. Jőj a csendes völgy ölébe, ha leszáll az esti fény! Erről a korstílusról ma már más szemlélettel nyilatkozunk, ám akkor igen közkedvelt irányzatnak számított, és nagy mértékben hatott a kortárs költőkre (így Vachott Sándorra, Sárosy Gyuláira, Kerényi Frigyesre és másokra), nem utolsósorban a nyelvi eszközök, a zenei elemek fejlesztésére, és az udvarias társalgási stílus kialakítására is. Jóval maradandóbbat alkot viszont a hazafias költészet terén. Hangja erőteljesebb, meggyőzőbb. A húszas években írott ilyen tárgyú költeményei a nemzeti ellenállás hangulatából táplálkoznak (Borének, Száműzött, Andalgás). A következő évtizedben fájdalommal és lemondással szemléli az 1832-36-os országgyűlés vergődését (Sóhajtás), elsiratja a lengyelek szabadságharcát (Apotheosis), Ébresztő-jében pedig a reformkori társadalmi haladás hirdetője. A nagy bukás utáni kétségbeesését Fohászkodás c. verse tükrözi; elítéli a megalkuvó Görgeyt (A honáruló), elátkozza Haynaut (Haynau-dal), majd a Jóslat-ban egy eljövendő népforradalom győzelméről beszél. Ellenállás, fájdalom, felrázás, tiltakozás és remény - ez Bajza hazafias lírájának foglalata. Versei mellett néhány romantikus novellája, regéje (pl. Rege a hableányról) is érdeklődésre tarthat számot, Világtörténet-e pedig felvilágosult, haladó szemléletének bizonyítéka. Bajza - Kölcsey és Gyulai mellé állíthatóan - az egyik legnagyobb magyar kritikus. Az epigramma teóriája című tanulmánya (1828) után országos jelentőségű vitákat folytatott az irodalom polgári szabadságának a védelmében. Móricz Zsigmond (Bajza nagy polémiái címmel) részletes és alapos tanulmányt szánt Bajza kritikai működésének az elemzésére. Ez irányú munkái közül legjelentősebb a Conversationslexikoni pör volt (1830), melyben kimondta az egyenlőség elvét az irodalomban: „Ott, hol az írói respublika kezdődik, hol a tudományok országába léptünk [..] nem érdem, nem születés, nem hivatal többé [...] egyedül ész adnak elsőséget." Bajza a küzdelem pergőtüzében az új, korszerű irodalmi élet alapjait rakja le. Emelt fővel, mennydörgő hangon, félelmetesen biztos logikával vitatkozik. Azt a harcot, amelyet Széchenyi a gazdasági élet terén vív, ő a kultúra frontján képviseli. Az Aurora-pörben (1834) az írói tulajdonjogot világítja meg: Horvát Istvánnal folytatott vitája pedig a délibábos történelemszemlélet tudománytalanságát ítéli el. Mint színházigazgató, tevékeny szervező és színikritikai munkát végez. Nevezetesebb dramaturgiai tanulmányai: A magyar színészeti bírálókhoz, Dramaturgiai és logikai leckék a magyar színibírálók számára, valamint Szózat a Pesti Magyar Színház ügyében. Szentimentális német drámák helyett francia romantikus darabokat kíván. Esztétikai normája a klasszicizmus és a romantika sajátos keveréke. Különös gondot fordított a szereplők tiszta kiejtésére, hiszen a közönség számára az ő beszédmódjuk a minta. Ezért nem kívánatos a tájnyelvi ejtés a színpadon. Véleménye szerint az iskola és a templom mellett a színház (elsősorban a dráma, nem annyira az opera) tehet legtöbbet a nyelvművelés ügyéért. Megkövetelte a szövegtudást, a választékos dikciót, a természetes színpadi testtartást és mozgást.
