Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1997)

Fülöp Lajos: A gyöngyösi irodalom hagyományaiból. Írói pályák és törekvések a XIX. század első felében

Akikről eddig kevesebbet tudtunk: Vachott Sándorné (1830-1896) Vachott Sándorné Csapó Mária, író, szerkesztő, műfordító, Petőfi szerelmének, Csapó Ételkének a nővére. 1830. jan. 23-án született Pesten; itt végezte tanulmányait, majd 1845ben - 15 éves korában — ment férjhez Vachott Sándorhoz. Családjuk szoros kapcsolatban állt a kor legjelentősebb íróival, politikusaival, így Vörösmartyval, Bajzával, Erdélyi Jánossal, Petőfivel (aki egy félévig náluk lakott), Eötvös Józsefiéi, Kossuthtal, Deák Ferenccel és másokkal. Férje bebörtönzése, megbetegedése és korai halála után - sok áldozatot vállalva - ő tartotta el népes családját. Gyulai Pálnak és sógorának, Vahot Imrének a támogatásával egymás után jelennek meg művei az 50-es évek elejétől a 80-as évek végéig [pl. Derű és ború (1854), Margit (1857), Beszélyek (1861), Chrestomatia (1861), Gyermekvilág (1862), A magyar nemzet története (1863), Szünórák (1864), Ünnepi ajándék (1867), Mesék (1867), Regék és beszélyek (1868), Szikláry Ilona (1886), Irma hagyományai (1889), Hadik lovag (1888), Rajzok a múltból. Emlékiratok. I-II. (1887-90)]. Különösen népszerűek voltak az ifjúság számára írott elbeszélései. Mint műfordító is jelentős; ő ültette át először magyarra és tette népszerűvé Cooper regényeit (Vadölő, Bőrharisnya, Az utolsó mohikán, Vadfogó). Több folyóiratot, hetilapot, gyermekeknek és nőknek szóló kiadványt szerkesztett (pl. a Remény c. zsebkönyvet, az Anyák c. hetilapot, a Szünórák c. folyóiratot, a Magyar Gazdasszonyok Hetilapját, a Gyermekvilág és az Ifjúsági Könyvtár c. sorozatot stb.). Neki köszönhetjük a korabeli Gyöngyösnek és környékének színes és meleghangú ábrázolását visszaemlékezéseiben: „Deák Ferenc állítása szerint szebb fekvésű várost Gyöngyösnél, képzelni is alig lehet; azért hivatkoztam Deákra e részben, hogy férjem születése helyéről emlékezve, elfogultnak ne lássék Ítéletem, - midőn fekvéséről a Mátraság alján, magasztalva szólok, vagy ha elragadtatva említem a hegyek oldalain esténként fel-fel lobbanó pásztortüzek bájait, - életemben először ez utamban és e helyen láttam ilyeket, - ha leírom a szőlővel borított világoszöld Sárhegy, mi festőileg terjeszkedik a sötét hegyek lábainál, a város felett, mely hegyet, a monda szerint, három agg hajadon hordott össze hajdan gyűszűnként, ha megkísértem festeni a házcsoportok között kiemelkedő karcsú templom tornyokat fényes keresztjeikkel, melyek mint Isten ujjai emelkednek ég felé, s elmondom mi regényesen fekszenek a város egyik felén, a hegyek alján a benei malmok, s a másikon, mint szép és vonzó tájképecskék, a távolabb helységek, miknek hátterét a Mátraság képezi, - míg Halászi, Atkár és Adács felé ha tekint szemünk, az Alföld végtelen délibábos rónája terül előttünk el, - ha mind ettől elbájoltan, a változatos képet, melyet Gyöngyös vidéke felmutat, elragadó szépnek nevezem, - elfogulatlan szemlélőnként óhajtok föltűnni, hogy igazságot szolgáltassak, mennyiben rajtam áll, e gyönyörű vidéknek." Élményszerű képet fest a Vachott család életéről, rokoni - baráti kapcsolatairól, Petőfiről, a 19. század első felének közéletéről és művészeti világáról. Megfigyelései, elbeszélései legtöbbször tárgyilagosak, bár olykor elfogultnak tűnnek. Rendkívül sokat dolgozott, termékeny író, fordító és szerkesztő volt. Legnagyobb érdeme a magyar ifjúsági és a nőknek szóló irodalom megalapozása. 1896. febr. 29-én halt meg a Zala megyei Gyulakeszin.