Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1997)
Fülöp Lajos: A gyöngyösi irodalom hagyományaiból. Írói pályák és törekvések a XIX. század első felében
Nos, Bajza éppen ilyen kritikus. A bírálat mezején nem megfeneklett költői törekvéseiért keres vigasztalást. Az persze igaz, hogy Vörösmarty mértékével nem mérhetjük, viszont az is igaz, hogy a reformkor egyik legnépszerűbb költője. Az óda és az elégia uralma után ő a dal műfajának egyik meggyökereztetője. (Az igazi magyar dalt később Petőfi teremti meg.) A bajzai líra (amellyel akkor iskolát teremtett) ma már a múlté. Ifjabb Bajza József {Szűcsi József) írja róla 28 , hogy „költői nyelve úgy él az irodalmi köztudatban, mint a csináltság és kicirkalmazottság mintaképe". Ez az az irányzat, amelyet almanachlírának (vagy a stiláris egybeesés miatt gyakran biedermeiernak is) nevezünk. Költőnk már első kötetének mottójában (A lanthoz) így fogalmazza meg törekvéseit: „Zengj, oh lant húrodon / Igéző éneket, / Hangod szelíd legyen, / Olvasszon szíveket." Az előzmény Kazinczy, még inkább Kölcsey németes mintákat követő, lágy és finomkodó, szentimentális, ugyanakkor választékos és kimunkált költészete. Az irányzat fő képviselője mindenképpen Bajza. Szabó Zoltán szerint 29 az ő lírájában „a romantika patetikus tónusa mellett egy másik színezet a merengés és érzelgősség, melynek kifejezésmódjára a fonna csiszoltsága és tisztasága jellemző". Jól mutatja ezt Esthajnal c. verse: Nyelvi szempontból szívesen használja a lágy, a finomkodó szavakat (csermely, láng, szellő stb.), a rövidítést (imáclt, szereim, visszhangzzék stb.), a különleges képzőket (csörgedez, fuvall, szállong stb.), a sajátos metaforarendszert és jelzős szerkezeteket (édes-kínos alkony, könnynevelte rózsaszál, titkos-fájdalmas kéj stb.), a szokatlan mondatfűzéseket (az éj magánya barmdtan omlik, életfái közt zúg a halál, szereti bebolygani a forrás tündéipartjait stb.). Néhány szállóigét is köszönhetünk neki (a legismertebb: Sírva vigad a magyar.) Formai téren kedveli a gondos technikát, a nyugat-európai versformákat, az áttekinthető strófákat, a ritmus dallamosságát és a változatos rímelést. Nyelvesztétikai törekvése az e hangok gyakoriságának csökkentése, az ö-ző változat elfogadása (felesleges-fölösleges, tekéiétes-tökéletes, temérdek-tömérdek stb.). A formaigényesség és ritmikusság elsősorban kedvelt műfajában, a dalban jelentkezik. Lássuk példaként A kedveshez című költeményének egy részletét: 27 MÓRICZ Zsigmond: Bajza nagy polémiái. Válogatott irodalmi tanulmányok, 1952. 26. 28 Nyr. 1908, 15. 29 MÓRICZ Zsigmond 1982, 181. Báj ló arany fény Csillog szelíden A reszkető tó Hullámain. Némul az erdő A messze síphang Reszketve nyögdel A légen át. Fölserken a szél Rózsák öléből S völgyek hűs ágain Zokogva leng. Kéklő virággal Hímzett ligetben Rejtezve csattog A csalogány.
