Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)

Dénes József-Nováki Gyula: Őskori várak a Mátrában

ken, dombokon. Legnagyobb részük azonban más jellegű, egy árokkal körülvett, védett kis rész mellett nagy kiterjedésű nyílt telepek voltak.

92 A Dobogó ettől eltérően az említetteknél jóval nagyobb telepet védett sánccal. A keleti-északkeleti oldalban a sáncon kívül is találni cserepeket, ezért lehetséges, hogy a védett területen kívülre itt is kiterjedt a telep. Hasonló jellegű telepet e kultúrából egyelőre csak távolról, Edelény - Ludmilla dűlőről ismerünk.

93 A Dobogónál nagyobb, de még mindig nem tartozik a nagy kiterjedésűek közé Apc-Somlyó sáncvára. A szórvány középső és késő bronzkori cserepek nem határozzák meg egyértelműen e sáncvár korát. A többi középső bronzkoriakhoz viszonyítva szokatlan a magas fekvése, mérete pedig messze lemarad a késő bronzkori sáncvárak mellett. A többi kilenc mátrai sáncvárnak közös jellemzője a magas földrajzi fekvés és a sánccal védett terület nagy kiterjedése. Régészeti leletet ezek közül még csak az Agasvárról és a mellette lévő Ovárról ismerünk, mégpedig mindkettőről késő bronzkoriakat, a Kyjatice-kultúrából. A Kishegyen cserepet még nem találtunk, de az ott előkerült jelentős bronzleletek ugyanerre a korszakra vallanak. Végül a siroki Kis-Várhegyet említjük, ahol őskori, bár közelebbről még meg nem határozható cserepeket találtunk. A többi öt sáncvárról még nem került elő korhatározó lelet, csak külső megjelenésük alapján sorolhatók a késő bronzkorba. Még két őskori lelőhelyet kell említenünk. Az egyik Jobbágyi-Várhegy, amelyről csak egy rövid leírásunk van és most nem tudtuk közelebbről megvizsgálni. A másik Gyöngyöspatak-Várhegy, amelyet ismertetésünk elején már említettünk. Utóbbi mint középkori (XXI. század) vár ismeretes, de a felső várdombhoz kelet felől csatlakozó, 300 m átmérőjű területet is körbeveszi egy erősen elszántott sánc, ennek őskori, vagy középkori eredete még tisztázásra vár. Mindkét lelőhelyen találhatók őskori cserepek, feltehetően ezeket is a késő bronzkorba sorolhatjuk. A késő bronzkori, nagy kiterjedésű sáncvárak Európa-szerte ismertek, így Magyarországon is. Csak néhányat említünk a Mátra közeléből. A Bükk hegységet szinte körülvesz hét, nagy kiterjedésű, sánccal védett telep.

94 Ellenkező irányban, a Cserhátból Mátraszőlős-Kerekbikk,

95 és Szandahegy

96 hatalmas sáncvára sorolható ide, tovább nyugatra pedig a Börzsöny hegységben találunk hét nagy sáncvárat ebből a korszakból.

97 Ezek sorát távolabbi vidékekről is folytathatnánk. Feltűnő, hogy a mátrai késő bronzkori sáncvárak elhelyezkedésük alapján két, különálló csoportot képeznek. A legnépesebb csoportot a Mátra déli lejtőin találjuk. Szorosan egymás mellett van a Benevár-bérc, Rónya-bérc és a Hajnácskő sáncvára, de alig 2,5 illetve 4 km-re esik az Eremény és a Kishegy is (13. kép). A másik csoport mindössze két sáncvárból áll, az Agasvár és az Óvár magasodik szorosan egymás mellett (14. kép). Ilyen csoportosulás nem szokatlan a késő bronzkori váraknál. Távoli példák mellőzésével ismét a Bükk-hegység említett hét várára utalunk, melyek igen közel, néhány kilométerre vannak egymástól. Ennél is szorosabb közelségben találjuk a Börzsöny hasonló várait. Parád-Várhegy és Sirok-KisVárhegy sáncvára, mai ismereteink szerint, magányos szigetként emelkednek környezetünk fölé. Az említett csoportosulások lakosságsűrűségre vallanak. Nehezen képzelhető azonban el, hogy a teljes akkori lakosság állandóan a sáncok között élt volna, mert az élelmezésük csakis a környező, a földművelésre és állattartásra sokkal alkalmasabb sík területek felől 92. BÓNA István 1975 93. NOVÁKI Gyula-SÁNDORFI György 1992/a. 14-15. 94. NOVÁKI Gyula-SÁNDORFI György 1992/a., D. MATÚZ Edit 1992 95. NOVÁKI Gyula és SKERLETZ Iván felmérése, közöletlen. 96. SÁNDORFI György és NOVÁKI Gyula felmérése, közöletlen. 97. NOVÁKI Gyula-SÁNDORFI György-MIKLÓS Zsuzsa 1979