Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)

Dénes József-Nováki Gyula: Őskori várak a Mátrában

Gyöngyössolymos-Eremény (7. kép) Ezt a lelőhelyet korábban csak Pásztor József ismerte: „A rajta átvonuló avarsáncnak egyik támpontja volt, nyomai azonban már annak sem igen vehetők ki",

57 majd később „sáncárkot" említ.

58 A lelőhely első szakszerű, rövid leírása Dénes Józseftől származik, aki leírásában a főbb méreteket is megadta.

59 Az Eremény nevű hegy a Mátrafüred feletti Sástótól nyugatra 600 méterre van (513,2 m). Északi és nyugati oldala igen meredek, dél és kelet irányában már enyhébb a lejtő. Északkelet felé a hegység folytatásától alacsony, széles nyereg választja el. A hegytető több helyen erősen sziklás. Az északnyugati és északi meredek oldal felé a hegytetőt természetes, többnyire több méter mély, függőlegesen leszakadó sziklafal határolja, ez zárja le részben az északkeleti nyereg felé is. Az erődítést kősánc jelenti, ez azonban több helyen nehezen ismerhető fel és hosszú szakaszokon hiányzik is. A hegy nyugati oldalán két, mai állapotában közvetlenül nem összekapcsolódó sánc figyelhető meg. Az egyik az északnyugati meredek oldal feletti sziklaletörés elején kezdődik, gyenge ívben déli irányban halad a lejtőn lefelé, hossza 95 m. Ennek déli végétől 25 méterrel lejjebb van a másik kősánc, amely azonban az előzőre derékszögben, kelet-nyugat irányú. Utóbbinak hossza mindössze 45 m, keleti vége egy nagy természetes sziklatömbben végződik. E második kősáncból indul lefelé a meredek lejtőn délnyugat irányába egy hosszú „sánc", amelyre később még visszatérünk. Az említett két sánc, ha nem is kapcsolódnak közvetlenül össze, mégis lezárták a hegytetőt nyugat és kis részben dél felől. Az elsőnek ismertetett sánc északi végétől északkelet irányába az egykori telep szélét a természetes sziklaletörés jelentette és egyúttal védte is. Ez a sziklafal a hegytető északkeleti végén átkanyarodik a nyereg fölé is. Kb. 270 m hosszan követhetjük ezt a nagyjából egyenes vonalat. A természetes sziklafal a nyereg közepe felett azonban befejeződik. Tovább követve az irányt, szétszórva nagy köveket találunk a lejtőn, kb. 8 m szélességben. Ez jelzi a szétszóródott (az újkorban elhordott?) kősánc nyomvonalát. így érünk le a mai is használatban lévő földúthoz. E földúttól lefelé a hegyoldalban, tovább követve az eddigi irányt, ismét határozottan felismerhető kősánc következik, amely gyenge ívben halad dél-délnyugat irányába, majd egy természetes sziklacsoportnál nyugati irányba vált át, egyre kevesebb kővel. Rövid szakasz után újabb természetes sziklacsoportnál végleg eltűnik, tovább már nincs nyoma a kősáncnak. Ha az irányt tovább követjük, a szintvonalak jól jelzik a meredekebb hegyoldal kezdetét és így eljutunk a leírás elején ismertetett kelet-nyugat irányú, 45 m hosszú kősánchoz. A kősáncokkal, illetve azok szétszórt maradványaival és a természetes sziklaletöréssel jól körülhatárolható belső terület hossza kb. 300, legnagyobb szélessége kb. 175 m. A belső területen nem figyeltünk meg földmunka nyomát. Az északnyugati szélétől 10-15 méterre, a HP-ponttól kissé lejjebb két, téglalap alakú kőrakást találunk. Szárazon rakott kőfal (ház?) szétomlott maradványai, bizonyára újkoriak. Régészeti lelet egyelőre nincs e területről, a sáncok jellege, a védett terület nagy mérete és a hegy magas fekvése alapján ez is a késő bronzkori várak közé sorolható. Külön kell foglalkoznunk azzal a, már fentebb említett és a Kishegynél később ismét szóba kerülő hosszú kősánccal, amely az Eremény délnyugati oldalában a rövid kősánctól 57. PÁSZTOR József 1913. 34-35. 58. PÁSZTOR József 1928. 11. 59. DÉNES József 1984