Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)

Bakó Ferenc: A magyar parasztház középoszlopának néprajzi jelentősége az Országos Kérdőív válaszai alapján

megemlíteni, mert az a körülmény, hogy kérdőíveink közül egyes nevek csak l-l településen voltak ismertek, nem jelentheti azt, hogy máshol teljesen ismeretlenek. A kérdőívek anyaga ugyanis a magyarországi településeknek csak kb. 10 százalékára terjed ki, azaz túlnyomó részükről nincsenek adataink. A középoszlop duc neve leginkább Dunántúlon ismert, Veszprém, Győr-Sopron, Somogy megyékben; a Tiszántúlon egyedül Konyáron (Hajdú-Bihar m.), összesen 10 lelőhellyel. A támasz, támaszfa, támasztó, támasztófa ugyancsak a Dunántúlon és Hajdú-Biharban fordul elő. A culáp vagy culák az egykori Zemplén megye két községében, a topos pedig ugyanannyi előfordulással Csongrád megyében volt ismert. A többi név csak l-l településen szerepel és leginkább a Dunántúlon: apostol, pap, királyfa, vőlegény, családfa, kánaánfa, a szvoska pedig Tótkomlóson (Békés m.).

14 Az eddigieknél jóval kevesebb adatközlő foglalkozik a középoszlop helyével, anyagával és formájával. Altalános, hogy a kemence közelében állt, csak ritkán állítják, hogy az oszlop a mestergerenda közepét tartotta. Anyaga leginkább tölgyfa, természetesen fatörzs, esetleg faragott formában, amikor a „fokán sima", azaz elszedett oszlop volt (Apagy Szabolcs-Szatmár m.). A Baranya megyei Bárból kapott értesülés szerint „három ágú" volt, s ez a szerémségi formát

15 idézi. A henger vagy hasáb alakú oszlop, ha nem volt díszítetlen vagy meszelt, sok helyen ékessége volt a háznak: faragással díszítették pl. Pányokon (BorsodAbaúj-Zemplén m.), Berettyóújfalun (Hajdú-Bihar m.), Győrváron (Vas m.), Csányoszrón (Baranya m.) és Mosonszentmiklóson (Győr-Sopron m.). Máshol, mint Zalaszentistvánon (Zala m.) és Tiszaszederkényen (Borsod-Abaúj-Zemplén m.) színesre festették. A középoszlop különböző funkcióira, építészeti-műszaki, társadalmi és kultikus szerepére vonatkozóan is kaptunk tájékoztatást a kérdőívekben. Az eredetileg fő funkció, a ház biztonságának őrzése, alig jelentkezik azonban a válaszokban. Egyedül Szabadszálláson (Bács-Kiskun m.) fejezik azt ki, hogy az oszlop tartja a tetőszerkezetet és nélküle a ház összedőlne. Visontán (Heves m.) pedig a „fonásház" esetében, a sövényfal gyengesége miatt tartották fontosnak az oszlop jelenlétét. Az oszlopnak a „boldoganya" névben tükröződő megszemélyesítésével Tiszaroffon találkoztunk Szolnok megyében, ilyen formában: „Ha valaki lámpagyújtás előtt a sötétben nekiment az oszlopnak, megkérdezték tőle: Hát, nem érezted a szagát?" Úgy hangzott ez, mintha az oszlop élő vagy túlvilági lény lenne. A néphit egyes elemeinek az oszlophoz való - korábban bizonyára erősebb - kötődésére adatok csak gyéren, töredékesen kerültek kezünkbe. A Győr-Sopron megyei Szerecseny községben vihar közeledtére „a gyerekek az oszlopot fogva Isten segíts-et mondogattak, minden villámlás, dörgés esetén." A Csongrád megyei Öttömösön úgy vélték az öregek, hogy ha tűz üt ki a házban, „az apa gatyamadzagjával kötötték körül (az oszlopot, a topost) és amellett közepére bontófésűt akasztottak", hogy elmúljon a veszély. Karancskesziben (Nógrád m.) nélkülözhetetlen volt a bódoganya akkor, ha egy csecsemő „meredek" betegségbe esett, mert akkor a bódoganya oszlopon (mellett) vezették (adták) át a meredekbe esett gyermeket úgy, hogy egyik oldalon (a mestergerendának) állott a gyermekkel az anyja, szemben vele az apja vagy valaki más, aki az oszlop mellett átvette a gyermeket."

16 A középoszlop számos funkciója közül általánosnak tűnik az, hogy ráakasztották a mécsest vagy a lámpát, de sokszor ruhanemű fordul elő a kérdőíveken: kabát, kalap, suba, 14. Etimológiájukat ld. lejjebb. 15. GARAI Ákos 1911. 245. 16. A „meredek" betegség „nyilamlás, szegezés a testben". BALLAGI Mór 1873. 286.