Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)
Horváth László: Adatok a gyöngyösi zsidóság újkori történetéhez
A nem Magyarországon születettek aránya elenyésző. Ráadásul zömük olyan keresett és ritka mesterség képviselője, mely eladdig hiányzott a város életéből. Hogy Gyöngyösre milyen kis számban juthatott a keleti hagyományos ruházatú, feudális hátterű , galíciai zsidóból, arra későbbiekben a legékesebb bizonyítékot nyújtja majd a zsidók országos kongresszusa 1868-ban, ahol Gyöngyöst a haladóbb irányzat képviselőjeként könyvelték el, szemben az ortodox településekkel. Dezséri és mások egyszerűen hangulatot igyekeztek kelteni a zsidók ellen. Olyan fantomtömeget kreálnak Gyöngyösön, mely teljesen idegen etnikumú, szokású, viseletű, s nem rendelkezik a magyarsággal való legkisebb együttélési tapasztalattal sem. Ezzel szemben viszont nemcsak az idézett 1848. évi összeírás adata áll. A szerző átvizsgálta az Israelita Halotti Anyakönyveket. Egy generációval később 1872-ben 63 elhunytból 3 volt külföldi születésű. (2 fő Galícia, 1 fő Graz). 1873-ban 119 halottból 3 külföldi (2 fő Galícia, 1 Neustadt), míg 1874-ben a 84 halottból 4 külföldi (ebből csak 1 galiciai). 1876-ban 44 elhunytból 1 külföldi (Galícia), 1877-ben 79 halottból 1 született Csehországban (Pohau), végül az 1878-ban elhunyt 83 halottból 3 külföldi születésű volt (2 Galícia, 1 Lengyelország /Kortin/). 71 Nem a zsidók galiciai betelepedését vonom kétségbe. Azt tagadom, hogy Gyöngyöst egy teljesen műveletlen, kulturálatlan, szegény horda lepte volna el. A zsidóságnál nagyon komoly tényező a belső emigráció. Az országhatáron túlról betelepülve először a határvidéken „aklimatizálódtak", és az észak-északkeleti megyékből már a részben vagy egészen asszimilálódott szórványok érik el területünket. A születési anyakönyvek nagy tanulsága az, hogy a XIX. században a zsidóság lélekszám növekedését jóval inkább a nagy népszaporulatnak, aránylag alacsony halálozási rátának köszönhette - lásd 2-2 orvos és sebész! -, mintsem valamiféle benyomulásnak. 72 Az 1848/49. évi lelkesedés Gyöngyösön mintha egy csapásra elsöpörte volna az ellentéteket. Előbb a lelkesedés az, ami összetart, aztán pedig az elnyomás. A délvidéken harcoló gyöngyösi nemzetőrök soraiban ott menetel néhány zsidó. 73 A trónfosztás hírére, 1849 május 17-én a zsinagógában is megtartották a "függetlenségi ünnepélyt". 74 Megkésve ugyan, de 1849. július 28-án az akkor már Szegedre menekült magyar országgyűlés kimondta a zsidók teljes egyenjogúsítását. Elismerése volt ez annak a lelkes szolgálatnak, melyet a zsidóság a csatamezőn tett a közös ügyért. A törvény gyakorlati jelentősége ugyan csekély volt, annál fontosabb az az üzenet, melyet hordozott. A fegyverletételt követő megtorlás zsidót, magyart egyként sújtott. Az osztrák elnyomószervek a magyarországi zsidókat, mint a forradalom híveit, példásan megbüntette. 1849 októberében Haynau táborszernagy a pesti zsidókat 2 300 000 forint hadisarccal sújtotta, mert mint hadseregszállítók szolgálatot tettek a honvédseregnek. Később ezt a sarcot - a pesti zsidóság nem tudta kifizetni a rárótt terheket -, az egész magyarországi zsidóságra kiterjesztették. A gyöngyösi zsidók 3375 forintot adtak. A tekintélyes összeget még a gyűjtés előtt Weizer Jeremiás, a Chevra Kadisa akkori elnöke a sajátjából megelőlegezte. 1-2 nap múlva már vissza is kapta 75 A zsidóság később Ferenc Józseftől visszakapta a hadisarc összegét, majdan ebből létesül Pesten a Rabbiképző Intézet. 76 71 MM. TA. Izraelita hitközség anyakönyvei 1846-1895. (mikrofilmen) 72 Az izraelita anyakönyvezést Magyarországon sajnos csak a XIX. század közepén kezdték meg. A gyöngyösi anyakönyvek szórványosan már 1846-tól rendelkezésre állnak. 73 BACHÓ László, Dezséri 1939. 11. 74 BACHÓ László, Dezséri 1939. 92. 75 HML. GYVL. V-101/b/46. LIII/32. Zsidók adója. (1850) A cs. és kir. Rendelet a gyöngyösi zsidók esetén arra is kitér, hogy " a Magyar Honi Zsidók türelmi összeg kifizetésére csak a Pesti zsidókat kötelezték", és a gyöngyösi zsidók ha erre hivatkozva bármilyen fizetéssel elmaradnának, indokként ezt ne fogadják el tőlük. Más forrás BACHÓ László, Dezséri 1941. 53.
