Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1993)
Fülöp Lajos: Gyöngyös és környékének nyelvjárási sajátosságai
igék múlt idejét előhangzó nélkül képezik (kötte, sütte). A fürödni, söpörni típusú igék múlt ideje pedig így alakul: fürdöttem, söpröttem. A névragozás terén nem sok gondot fordítanak a ragok végső mássalhangzójára, vagyis gyakoriak a -ho, -hë, -hö, -bú, -bű, -tú, -tű típusú megoldások (asztalho, ftjamtú). Különösen érdekes (bár elég ritka) a felső és túlzó fok /^/-alakja (jetjobb, letësletszëbb). A -vá, -vé határozórag pedig - v nélküli formában és magas magánhangzós változatban - ma már alig jelentkezik, csupán egy-két adatban madáré lëtt, túróé vát), pedig az 50-es években még megőrzött régiségnek számított. Mondattani sajátosságok A magyar nyelvjárások elsősorban a hang- és az alaktan terén mutatnak lényegesebb eltéréseket egymástól és a köznyelvtől. Mondattani szempontból elég nehéz tipikus jelenségeket kimutatni, bár az itteni palóc sajátságok ebben a tekintetben is jelentősek 26 . Az állítmány egyeztetésével kapcsolatosan" inkább csak az idősebbek és a nők nyelvhasználatában figyelhető meg az a sajátosság, hogy ha az alany az egy birtokos több birtok jelével van ellátva (-í), az állítmány egyes számban áll. Igei állítmánnyal: megméreti az ujjai neki. Névszói állítmánnyal: a szüleji a hibás ijjenëknek. Ezekben az esetekben olyan birtokos szerkezetekkel van dolgunk, melyekben a birtokszó a mondat tulajdonképpeni alanya. A beszélő az ilyen mondatokban nem a több birtokot kifejező birtokszóval (ujjai, szüleji) egyezteti az állítmányt, hanem az egy birtokost kifejező (neki, ijjenëknek) szóval. A birtokos fogalma ugyanis élénkebb a tudatában, mint a birtoké. Ezt fejezi ki tehát a nyelvhasználat az egyes számú állítmányalakkal. Előfordul egyes számú állítmány olyan többes számú alany mellett is, amely -k többcsjellel van ellátva. Igei állítmánnyal: leszáratt mindenfele a fürtök. Névszói állítmánnyal: gyönyörű ez a szép tájak. A jelenség ma már kihalóban van, mindenképpen archaizmusnak minősül. Magyarázata az lehet, hogy a -k, mint kollektívumképző, történetileg az alanyon jelent meg először, és mellette az állítmány egyes számban állt. A beszélők ezekben az esetekben a többes számot ugyanis még kollektívumként (csoport- vagy egész szerepében) fogták fel - mint ahogy a többes szám valójában csoportot jelent -, és az egységes tömeg szemlélete mellett előállhatotl az egyes számú állítmány. Ezekben az esetekben tulajdonképpen értelmi egyeztetés történik. Az inkongruencia a nyelvjárásban - pusztuló tendenciája ellenére is - jóval gyakoribb, mint a köznyelvben. Használatában pedig semmiképpen sem figyelmetlenségre, pongyola mondatszerkesztésre, hanem megőrzött régiségre gondolhatunk. Sajátos használata van a birtokos névmásnak is birtokos jelzői szerepben. Példák: enyim embërëm, ettë kertetek, emmi bajunk stb. A teljes birtokos névmási sor a következő: enyim, etted, ezövé, emménk, ettétek, ezövék. Ezekben az esetekben voltaképpen a közelre mutató névmásnak (ez) és a birtokos névmásnak a beszélő tudatában ma már csak homályosan élő összetételéről van szó. Szembetűnő nyelvjárási sajátság a határozatlan számnévi jelzők (összefoglaló kifejezések) utáni többes szám használata. Példák: ismerem én az egész gazdákot; van még karó, mëg ëty csomó darabok Ez az egyeztetésmód ugyancsak régi szemlélet maradványa. Úgy látszik, hogy a jelzőben, mint összefoglaló kifejezésben már eleve beimé van a többségnek, a sokaságnak a 26 A téma kifejtését részletesebben 1. FÜLÖP Lajos 1988.327-36. 27 A magyar nyelv egyeztetéses jelenségeivel RACZ Endre (1991) foglalkozott monografikus teljességgel.
