Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1993)
Fülöp Lajos: Gyöngyös és környékének nyelvjárási sajátosságai
sorban is a jellemzés, a csaknem 40 esztendő óta, több nyelvi szinten is gyűjtött anyagom rendszerezése volt. A szűkebb nyelvjárásterületről eddig viszonylag kevés közlemény jelent meg. (Ezek felsorolását 1. a lábjegyzetben. 19 ) Módszertani szempontból a nyelvjárási adatok egyszerű, szinkrontermészetű bemutatására, illetve - ahol szükséges volt - a jelenségek magyarázatára, értelmezésére törekedtem a debreceiű Cwy-féle hagyomány alapján, érvényesítve a nyelvatlaszgyűjtők valamivel dinamikusabb szemléletmódját és a Kiss Jenő javasolta eljárást. 20 Az anyagközlés tehát leíró jellegű, funkcionális szemléletű, emellett törekszik a nyelvszociológiai szempontok érvényesítésére is. A vizsgált nyelvjárás anyanyelvjárásom. A nyelvjárási jelenségekre először 1953-ban figyeltem fel ezen a nyelvterületen. Azóta folyamatosan gyarapítottam példatáramat. A közléshez szaporíthattam volna az egyes adatokat, ennek azonban nem láttam különösebb értelmét. Hangjelölés szempontjából a nyelvatlaszgyűjtésben alkalmazott lejegyzési módot követtem. NYELVJÁRÁSI SAJÁTOSSÁGOK Hang- és alaktani jelenségek A mátraalji palóc népcsoport etnikai vonásai közül különösen figyelemre méltó a nyelvjárása. Már a bevezetőben megállapíthatjuk, hogy a mátrai falvak lakóinak beszédmódja (különösen Gyöngyöspatáé és Gyöngyössolymosé) következetesebben palóc hangtani sajátosságokat mutat, míg Gyöngyösé (a gyöngyöspüspöki városrész kivételével) és a tőle délre eső területé viszont inkább csak palócos jellegű. (Egyébként ma már valamennyi nyelvjárásterületüiü<ön számolnunk kell a társadalmi rétegződésből következő nyelvi rétegződéssel." ) Mielőtt a terület vázlatos hangtani jellemzéséhez látnánk, feltétlenül ki kell térnünk azokra a problémákra, amelyek az azonos nyelvjárástípusba való besorolást kérdésessé teszik. Imre Samu nyelvjárási tipizálása a már említett kitűnő összegzésében elsősorban hangtani alapú. A hangrendszer mellett tekintettel van az egyes fonémák megterhelésére, az egyes hangszín-realizációkra, sőt sok esetben alaktani vonatkozásokra is. Hangsúlyozza, hogy a hangrendszer (fonémarendszer) igen fontos jellemzője egy nyelvjárástípusnak, s véleménye szerint „nem sorolható egy típusba két olyan helyi nyelvjárás, melynek hangrendszere nem azonos". Megállapítása - esetünkben - azért is lényeges, mert a szerző a magyar nyelvjárások atlaszának ide tartozó anyagát vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy Heves megyének ez a része - nyelvjárásiam szempontból - rendkívül érdekes, színes és változatos. Főként e „tarkaság" miatt nem mert határozottabb típuskijelölésre vállalkozni. Ezért használja „A Zagyva-Tama-Tisza vidék nyelvjárásai" összefoglaló elnevezést, és ugyancsak a fenti okok miatt sorolja az átmeneti típusok közé. (Eljárását - anyaggyűjtésem tapasztalatai alapján - magam is helytállónak tartom.) Kár, hogy a nyelvatlasz kutatópontig BARTHA József 1892.553-62., BERZE NAGY János 1905.33-44.; FÜLÖP Lajos 1957.49-63.; Uő. 1958.3-29.; Uő. 1959.351.; Uő. 1988.327-36.; Uő. 1991.185-90.; BALOGH Lajos 1989.345-71. 20 KISS Jenő 1982.27-^8. 21 DEME László 1953/a.l8-37.; Uő. 1953/b.31-78. 22 Erről a kérdésről részletesebben a zárófejezet előtt szólok. 23 IMRE Samu 1971.66.
