Bujdosné Pap Györgyi - Szilasi Ágota, H. (szerk.): In Honorem Dei. Noszvaj község egykori középkori református temploma és festett kazettás famennyezete - Megfejtett múlt 2. (Eger, 2016)
A reformáció első századában, az 1500-as években a történelmi Magyarország lakosainak többsége protestánssá lett. Az 1567-es debreceni alkotmányozó zsinat, összefoglalva a korábbi rendelkezéseket nem csak a tiszántúli református eklézsiák életére hatott, hanem a helvét hitvallás elveire támaszkodva meghatározta az egész hazai reformátusság művészeti alkotásokkal szembeni magatartását. A zsinat, különös tekintettel a templomokban található műalkotásokra, a mózesi második törvényhez ragaszkodva - ne csinálj magadnak faragott képet... — állást foglalt az oltárokkal, szobrokkal, képekkel, egyházi felszerelésekkel, öltözettel, hangszerekkel és harangokkal kapcsolatban. A reformátusok a megszerzett, vagy éppen - a török dúlás következtében - elárvult katolikus templomokból a képeket, s leginkább a szobrokat kivitték, kidobálták, sokszor elpusztították, hogy a „bálványimádás” bűnétől megszabadítsák és megtisztítsák a teret. Az épület, a kőbe zárt örökség megmaradt. A templomfoglalások után a katolikus liturgia igényeit kielégítő keletek, szentélyes, hoszszanti tereket átalakították, azaz próbálták centralizálni. Legtöbb helyen a szószék a hajó északi falára, sok esetben a szentélyt és a hajót elválasztó diadalívre került. A szószék előtti szabadon hagyott teret pedig átalakították az úrasztala számára. A berendezés e két legfontosabb liturgikus eleme köré szervezték a padokat, karzatokat. A falusi templomok építészeti szempontból egyszerű megoldású deszkamennyezeteinek nem kizárólag csak a díszítést szolgáló, de dekoratív kifestése — a református hit puritán képigényének megfelelően — olyan szokás volt, mely hazánknak úgyszólván minden vidékére kiterjedt. A gótikus keresztboltozatok növényi díszes, ornamentikás kifestését továbbörökítve a virágozott kazettás mennyezetek alkalmazása már a 15. század végétől rendszeresnek volt mondható a falusi templomokban, de találunk rá példát a világi épületek esetében is. Fénykorát a 17— 18. században élte. A noszvaji templom lefedésénél a korízlés irányította megoldás mellett egy praktikus okot is figyelembe kell vennünk. Mint sok, a török hódoltság idején megrongálódott templom esetében, a noszvaji templom hajójának gótikus kiképzésű boltozata is, valószínűleg a tetőszerkezet pusztulása után, beszakadt. Visszaépítése szaktudás híján nehéz, s főleg költséges feladat lett volna, melynek kiváltására itt is a gyakori, síkfödémes, deszkatáblás lefedést alkalmazták.64 A noszvaji kazettás famennyezet első mesterét nem ismerjük. Az 1734-es javítást és kiegészítést végző asztalos nevét és működésének helyét — aki Kovács Béla kutatása szerint 1726 és 1735 között szerepel Miskolc város lakosai között — viszont már pontosan tudjuk, hiszen egy kétfejű sast ábrázoló táblán a következő büszke felirat olvasható: „ISTEN SEGEDELMEBÜL MUNKALOTA A MISKÓ ASZTALOS IMRE 1734”. Ez alapján arra következtethetnénk, hogy teljes javításról lehetett szó. A mennyezetről szóló korábbi leírások, művészettörténeti említések is mind Miskolci Asztalos Imrét tették meg a táblák festőjének és a készítés 37
