Bujdosné Pap Györgyi - Szilasi Ágota, H. (szerk.): In Honorem Dei. Noszvaj község egykori középkori református temploma és festett kazettás famennyezete - Megfejtett múlt 2. (Eger, 2016)
— Ez csak valamilyen latin írás! — szakít félbe Bodnár tiszteletes. Elég volt! Véget vetünk az elszomorító sétának. És búcsút veszünk a noszvaji eklézsia vezetőjétől. A szomszédban beszélünk a tanítónő férjével, Szabó úrral. Szintén építkezéspárti. Két hete áll a munka - mondja. — Miért nem adnak pénzt. És honnan tudtuk volna, hogy ez műemlék? A műemléki lajstromból, uram, ha máshonnan nem — adjuk meg a precíz választ. A „Magyarországi Műemlékek” című munka második kötetében, a 246. lapszám alatt van felvéve a templom. Itt is gyorsan végzünk. Az utcán egyszerű földműves, szőlőtermelő emberekkel beszélünk még. Milyen más felfogásuk van nekik az ügyről, mint az intelligencia két tagjának? Egyszerű, dolgos igálkodó emberek vagyunk, kérem, de tudtuk, hogy a templom nagyon régi. Nem is akartuk mi azt lebontani. Csak a tetőt kellet volna javítani. De a tiszteletes úr meg a főjegyző úr csak rábeszélték a presbitereket. Aztán meg a csabai mérnök az is csak építeni akart. Keresetlen szavak. Józan okos felfogás, amely tiltakozott az óriási anyagi terhek és a régi templom lebontása ellen. Mintha megváltozott volna egyszerre az egész vidék. Újra sült a nap és újra friss a levegő. Mintha az elvakultság, nemtörődömség sötét börtönéből szabadultunk volna ki. És ezzel a záróakkorddal, a józanul gondolkodó és ítélő magyar nép véleményével fülünkben fejezzük be a szomorú helyszíni szemlét. Sebesen halad ismét az autó a büszke Várhegy és az erdőborította Arpádhegy között. Eltűnik előlünk a kis bükki falu is, csak a csonkán panaszkodó templomtorony mementója sajog még a szívben. „Példádan és megdöbbentő szörnyűség!” Visszatérve a fővárosba, kérdést intéztünk a noszvaji templomrombolás ügyében a Műemlékek Országos Bizottságához, ahol Kertész K. Róbert helyettes államtitkár, a MOB elnökhelyettese, a következőket mondta: A legnagyobb felháborodással és megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy milyen pótolhatatlan értéket pusztítottak el Noszvajon. A műemlékbizottság haladéktalanul intézkedett, amint a tudomására jutott a rombolás, hogy minden munkát azonnal szüntessenek meg. Sürgönyileg tiltottam be az építkezést és az ügy fontosságához mérten a legnagyobb magyar szaktekintély, Möller István műegyetemi tanárt küldtem ki a helyszínre Szmrecsányi Miklós ny. miniszteri tanácsossal. A szakértők jelentése alapján átiratot intéztem dr. Révész Kálmán miskolci református püspökhöz, akivel közöltem a MOB álláspontját. Mivel a szentélyt visszaállítani már nem lehet, a jövő megoldást a templom hajójának olymérvű meghosszabbításában látom, amely férőhely szempontjából a szükségletet kielégíti. A még megmaradt részeket természetesen meg kell tartani s a tornyot is helyre kell állítani. Ennek a munkának az elkészítését egy, a műemlékekért lelkesedő, minden vállalkozástól távolálló építészre kell bízni, aki lehetőleg a mérnöki kamara tagja legyen és a műemlékek restaurálásában már jártassággal bírjon. Elét esztendeje van alkalmam vezetni a műemlékbizottságot, de a noszvaji esethez hasonló példádan és megdöbbentő szörnyűséggel még nem álltam szemben. Minden felháborodásom mellett is csak mélységes fájdalommal vehetem tudomásul, hogy még mindig akad az országban olymérvű indolencia és rövidlátás, amely ilyen pótolhatadan károkat okozott az országnak. Értesülésünk szerint a noszvaji templomból kibontott értékes kövekre jogot formál a miskolci múzeum és Leszich Andor múzeumi őr már a helyszínen is járt ebben az ügyben. A noszvaji affér foglalkoztatja a Nemzeti Múzeum igazgatóságát is és Varjú Elemér, a múzeum régészeti osztályának vezetője is meg akarja szerezni a szétrombolt szentély felbecsülheteden értékű köveit, hogy azokból a Nemzeti Múzeum egyik csarnokában felállítsa a noszvaji szentélyt és mérműves kapuboltozatot. Mind nagyobb körben vetnek hullámot a noszvaji műemlékpusztítás utórezgései és az egész ország egyhangú ítéletet mond azok fölött, akik egy 800 esztendős műemléket könnyelműen megsemmisítettek. Sz.T. (Sárospataki Református Kollégium Levéltára — SRJCL Kcs.11.7/ 5.) 14
