Dr. Fűköh Levente szerk.: Malakológiai Tájékoztató 16. (Eger, 1997.)

DOMOKOS, T.: A mezőberényi Laposi-kertek régészetileg feltárt holocén üledékeinek malakofaunája

Érdekes problémát vet fel a Vertigo substriata három példánya. A Vertigo substriata Fűköh, L. - Krolopp, E. - Sümegi, P. (1995) szerint a pleisztocén végére már kihal. A kardoskúti viszonylag jelentős Vertigo substriata előfordulása (Domokos, T. 1989) és a Laposi-kertek üledékeiben gyűjtött néhány példánya arra enged következtetni, hogy a DKAlföldön még a holocénben is megvolt a faj számára az adaptáció lehetősége. Végezetül ha összehasonlítjuk a Laposi-kertek faunáját a DK-Alföld holocén lelőhelyeiről előkerült, publikációkból ismert faunáival, a következőket állapíthatjuk meg: 1. Békési homokbánya (Koralovszki, J. 1970, Krolopp, E. - Szónoky, M. 1984) - jelentősebb a vízifajok aránya, de itt is hiányzik a Gyraulus riparius, de van Helicopsis striata. 2. Bélhosszú (Domokos, T. 1990) - ligeti-erdei fajokban gazdagabb, Clausiiiida, Punctum pygmaeum is előfordul. 3. Csömöki-domb (Domokos, T. - Kordos, L. - Krolopp, E. 1989) - gazdagabb szárazföldi, elsősorban nevességkedvező fajokban. 4. Kardoskúti Fehér-tó (Domokos, T. 1984) - több a vízi faj, de a Granaria frumentum és Punctum pygmaeum is tagja a malakofaunának. 5. Körösladány (Krolopp, E. - Szónoky, M. 1982) - vízi és amfibikus fajokban roppant gazdag, s itt a szubboreális lakusztrikus fázisának utolsó szakaszára jellemző Gyraulus riparius is előfordul (Fűköh, L. 1989). A hét kifejezetten folyóvízi faj mellett a Vestia turgida, Chondrula tridens, Monacha cartusiana színesíti a csigaegyüttest. A fenti különbségek részben faciológiai és részben kronológiai eredetűek. Ahhoz, hogy regionális következtetéseket tudjuk levonni: jóval több feltárás feldolgozására van szükség, mégpedig azért, mert csak megfelelő mennyiségű, abszolút kronológiájú idősor és idősík birtokában lehet csak a facieszeket, zónákat összevetni és az őskörnyezetet megrajzolni. Összefoglalás A DK-Alföldről származó hatodik holocén feltárás malakofaunájának vizsgálata nem hozott meglepő eredményeket. Nikolin, E. régészeti leletei, Kordos, L. 1977 „pocokhőmérő"je alapján a boreálisba, atlantikumba és szubboreálisba sorolható, főleg szárazföldi fajokat tartalmazó fauna elég szegényesnek mondható (1. táblázat). A fajokban leggazdagabb 2. minta is csupán három vízi és 16 szárazföldi fajt foglal magába. A fajok ökológiai igényét mérlegelve: mozaikosan nedves biotóppal rendelkező erdőssztyepp őskörnyezetet tételezhetünk fel. Az üledéksorban felfelé haladva először növekvő, majd csökkenő a szárazföldi fajok aránya és száma. A középső neolit (szakállháti, tiszaplgári kultúra) telepet betemető üledékek jellege már lakusztrikus, szemben a legalsó réteg pluviális jellegével. Az irodalom szerint a pleisztocénből bemosott fajnak ekinthető a Vertigo substriata (Fűköh, L. - Krolopp, E. - Sümegi, P. 1995). Mivel a kardoskúti Fehér-tó déli partjának holocén üledékeiből viszonylag nagy számban került elő ez a faj (Domokos, T. 1984), meg merem kockáztatni, hogy a Vertigo substriata csak a holocén közepe táján tűnhetett el az Alföldről. Végezetül szeretném megköszönni Nikolin Edit régésznek (Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba), hogy felhívta a figyelmem a malakológiai vizsgálatok lehetőségére és szakmai tanácsaival lehetővé tette 10 éve elhúzódó munkám elkészülését. 2<S