Dr. Fűköh Levente szerk.: Malakológiai Tájékoztató 12. (Eger, 1993.)

DOMOKOS, T.: A Hármas-Körös 45. és 50. töltéskilométere közötti szakaszának (Szarvas) malakoökológiai és - cönológiai viszonyai annak hullámtéri és mentett oldalán

A Planorbidae-k másik igen szívós nagy termetű reprezentása a balra csavarodott Planorbis planorbis. E faj mentett oldalon talált egyedei a törzsalaktól eltérő morfológiájúak. Ugyanis a törzsalak domborúbb és laposabb oldalát zsinórszerű taraj választja el. A végigfutó taraj miatt a ferde ellipszisbe hajó szájadék szögletet vagy másképpen megfogalmazva csatornát alkot. Ez az a bélyeg, amely nem, vagy csak alig kivehető a mentett oldalon lévő biotópok egyedein. Ezt az ökotípust már Kovács, Gy. (1980) is észlelte Békéscsaba környékén. A Succinea oblonga csekély példányszáma a hullámtérben nem meglepő, hiszen a nedvességet kedvelő, de kifejezetten nedves ill. vízi biotópokat kerülő fajjal állunk szemben. Az elsősorban fenéklakó Valvata piscinalist a gát mindkét oldalán csupán egy példány képviseli. Ezt a fajt Lozek V. (1964) a vízifajok csoportján belül két alcsoportba (S és F) is besorolja. Jelen munkámban - az eddigi tapasztalataimra támaszkodva - az F alcsoportba sorolás mellett döntöttem. Az egyes biotópok faji összetételének összehasonlítására az általánosan használt Sörensen-féle hasonlósági (szimilaritási) együtthatót vettem alapul. A II. táblázat adatainak felhasználásával a III. táblázatban bemutatott együtthatók adódtak az egyes biotópok kombinációi között. A III. táblázat nemcsak páronként adja meg az együtthatókat, hanem bemutatja az összevont hullámtéri (1., 2., 3.) és. az összevont mentett oldali (4., 5.) biotópok szimilaritási indexét is, mind az összes (0,55) mind a vízifajok (0,60) esetében. A hullámtérben a nagyobb diverzitás nagyobb szimilaritással párosul. A szimilaritási index az 1.-3. kivételével 0,60 feletti érték. Eyen magas értékeket a mentett oldalon a vízifajok esetében tapasztalhatunk a 4.-5. biotóp esetében. A szimilaritási index legkisebb a gát két oldalán lévő igen eltérő karakterű 3.-5. biotóp viszonylatában (0,37 és 0,28). A két biotóp esetében mutatkozó kisfokú szimilaritás nem meglepő, hiszen az 5. biotóp a „parti" szukcesszió legelőrehaladottabb állapotában van, ui. csak itt található meg a Carychium minimum a Monacha cartusiana és a Vertigo pygmaea. Az előbb elmondottakat más oldalról világítják meg a Lozek-féle szociális ökospektrumok (2. ábra). Levonható következtetések: 1. A gát mindkét oldalán a vízifajok, a szárazföldi fajokon belül pedig a mocsáriak dominálnak. 2. A mentett oldalon (K) a szélesebb adaptív zónának megfelelően természetesen nagyobb a szárazföldi fajok diverzitása. A hullámtértől (B) eltérően, itt a mentett oldalon (K), megjelennek a ligeti, szárazságkedvelő, átmeneti és nedvességkedvelő fajok is. 3. A fajok egyedszáma alapján készített MSI-k a nagyvonalú hasonlóság ellenére kevésbé színesek, de jobban kifejezik a vízifajok dominanciáját. 4. A Lozek-féle beosztás szerint 10. csoportba tartozó vízifajokról készült MSS-ek között alig van különbség B és K esetben. A fajok egyedszámának figyelembevételével készült MSI-k viszont jelentősen eltérnek egymástól az időszakos mocsári fajok %-ában.