Dr. Fűköh Levente szerk.: Malakológiai Tájékoztató 4. (Eger, 1984.)

Petró Ede: A Bythinella austriaca (Frauenfel, 1859) budapesti előfordulásáról

lembevételéve, az azonos számú adatokból számított középértékek /x/ összehasonlításának módszerével, a szignifikanciavizsgálatot /SzD/ pedig a t-próbával végeztem /SVÁB, 1981/. A táblázatban közöl adatok alapján megállapítható, hogy a rákospalotai populáció magassági méretei szignifikánsan nagyobbak, mint az Őz-forrásból származóké. Karcsúbbak /M:Sz/ és tekercsük is jobban kihúzott /TM: SzM/» Szájadékuk kevésbé uralkodó része a háznak, az Őz-forrásban élőké határozottan tágabb /magasabb és szélesebb/. A ház és a tekercs szélességi méreténél a két populáció között nincs eltérés. A kanyarulatok szélességi méreteit vizsgálva megállapítható, hogy a rákospalotai populációnál a növekedés startja gyorsabb /1-3. kanyarulat/, majd megegyezik az Őzforrásból származó egyedékével /4. kanyarulat/ és szignifikánsan szűkebb szájadékkal zárul. A ház relativ növekedése exponenciális függvénnyel irható le, A rákospalotai populációnál: Y = 199,5 x , az öz-forrási populációnál: Y = 113,5 x 1/42, ahol Y a komulált szélességi méret, az x pedig a kanyarulat száma. A HAZAY /1881/ leírásában szereplő indexektől, és az - általam holitipusnak tekintett ábráról - léptékvonalzóval levett méretektől, valamint az ezekből számitott indexektől a rákospalotai populáció átlag egyede Pq i%-on szignifikánsan eltér. Ez természetes és várható is volt, mivel a holotipus egy szélsőséges példánya lehetett az eredeti populációnak. A rákospalotai populációból kiválogathatok azok a szélsőségesen karcsú, és egyéb jellemzőiben is meg-