Dr. Fűköh Levente szerk.: Malakológiai Tájékoztató 3. (Eger, 1983.)

Bába Károly-Varga András-Wágner Mária-Zseni László: Három bükki erdőtársulás szárazföldi csigáinak elkülönítése állatföldrajzi módszerrel

bükk I—II. korszakban keletkeztek. A hárs-kőris sziklai sztyepperdők a mogyoró korszakban keletkezhettek (Jakucs, 1981), tehát korábban, mint az előző két társulás. A három erdőtársulásból előkerült csigaegyütteseket minőségi és mennyiségi összetétel alapján elemeztük. Minőségi és mennyiségi különbségek A három erdőtársulás tartalmazza mindazokat a fajokat, melyek a déli bükkben más erdőtársulásokban is előfordulnak. Az erdészetileg véderdőként hasznosított hárs-kőris sztyepperdőben található a legtöbb faj, 41, a bükkösökben 36, a gyertyános-tölgyesekben 29 faj fordult elő. A bükkösökben a földmintákban talált héjaknak csupán 11—4.1%-a volt élő egyed, ami a többi erdőtípusnál intenzívebb erdészeti kihasználásukra utal. A három erdőtípus között faj azonosságot nem lehetett találni. Az erdőtípusok csigaegyüttesei közti különbséget a minőségi összetétel alapján a holt egyedek héjait is figyelembe véve az 1. táblázat mutatja. A faunakörökben meglévő hiányok differenciálják a három erdőtípus csigafaunáját. A faunakörökben jelentkező hiányok indikációs értékkeel bírnak (Varga 1982). A hárs-kőrises erdőkben hiányoznak a ponto-pannon, illir, atlanto-mediterrán, kárpáti-szudéta faunakörök. A boreális keletkezésű erdőtípusokban a ponto-pannon és kárpáti-szudéta elemek hiánya jól összhangban van ezen faunakörök csigafajainak subborealis expanziójával (Bába 1981). A gyertyános tölgyesben a dacikus-podolikus, kárpáti-szudéta és kárpáti-balti elemek hiányoznak. A bükkösökben az atlantó-mediterrán és alpi-kárpáti fajok hiánya tűnik fel. Az alpi-kárpáti fajok praeborealis expanziójúak (Bába 1981). Mindhárom erdőtípusban a hegyvidéki jellegnek megfelelően a Fagetum-illiricum és közép-európai hegyvidéki elemek aránya nagyjából hasonló és magas százalékarány képvisel. Az egyes erdőtípusok csigaegyüttesei összetételében még