Dr. Fűköh Levente szerk.: Malakológiai Tájékoztató 1. ( Eger,1980. )

Dr. Wagner Mária: Megfigyelések a Succinea oblonga ökológiai viszonyoktól függő testnagyságáról

A legnagyobb termetű egyedek rendszerint a szá­mukra kedvező körülmények között fejlődnek ki. Ez a felismerés lehetőséget ad arra, hogy a pleisztocén rétegekből előkerült csigahéjak a­laktani értékeléséből az adott élőhelyek ökoló­giai viszonyaira következtethessünk. Ennek a meggondolásnak a jegyében egy-két olyan adatot szeretnék közölni, melyek a Succinea ob­longa /Draparnaud/ klima jelző szerepét világit ják meg. Ez az ubikvista faj olyan családba tar tozik, melyek tagjai bár szárazföldiek, vizhez kapcsolódnak. Ugy látszik, hogy a faj egyedei a pleisztocénban viszonylag szárazabb helyeken is előfordultak mint ma /Lozek 1963/. Soós /1943/ ' a ma élő egyedek házának átlagmagasságát 7,5 mm-nek adja meg, de előfordulnak ennél sokkal nagyobb példányok is. Lozek /1963/ szerint a pleisztocénban élő állatok között számos 4-4,5 mm nagyságú állat is előfordult. Pel kell téte­leznünk, hogy ezek a kisebb alakok az emiitett szárazabb körülmények között fejlődtek ki. A felső-pleisztocénban végzett vizsgálataim során ugyanis azt tapasztaltam, hogy ennek a fajnak nagyobb és kisebb egyedei a legfiatalabb lösz­összletekből - melyeket Pécsi /1975/ összefog­lalóan. Dunaujváros-Tápiósülyi löszösszleteknek nevezett el - határozottan elkülönült rétegek­ben fordultak elő. Ahol a réteg homoktartalma igen magas, mint pl. Dunaföldvár, Dunaújváros, Mende, Balatonszabadi homokos rétegek ott a kisebb alakot, ahol a lösz dominált /Paks I, II, Hódmezővásárhely, Mohács, Balatonszabadi löszös rétegek/, ott a nagyobb alakot találtam. Bizonyos, hogy a homo­kos rétegek képződése idején szárazabb volt a

Next

/
Oldalképek
Tartalom