Csintalan András (szerk.): Víz-Hangok. Az egri Országos Akvarell Biennálék/Triennálék (1968-2014) nagydíjasainak kiállítása - A Dobó István Vármúzeum kiállításvezetői 3. (Eger, 2017)
tus", az „akvarell, kréta", az „akvarellkréta, akvarell, ceruza", az „akvarell, pasztell" megjelölések azt jelzik, hogy hallatlanul kitágultak a műteremtési lehetőségek, s hogy a hagyományos vízfestés technikája megannyi más festőeljárással ötvöződött. Az egy műformához kötődő, de mégis szabad, széleskörű műkreációs gyakorlat érvényesítésének esélyei hosszú évek szakmai vitáiban érlelődtek, és e viták nyomán a kiállítások kiírásában is mind jobban háttérbe szorultak a korlátozó tényezők: az ezredforduló éveitől a formai szabályozás keretein messze túlmutató, szimbolizációs síkokon is jelentőségteljes áttetszőség követelménye vált determinánssá. A formai-technikai jellemzők változásaival összhangban a művek tartalmi, ikonográfiái átrendeződésének is tanúi lehettünk: mindjobban háttérbe szorultak a realista szemléletű vagy az impresszionista, posztimpresszionista, elbeszélő jellegű megjelenítések (...), és helyükre az alkotói belső én-feltárások, a meditativ festői kiírások, az elvont formaproblémák dekoratív megoldásai léptek. Wehner Tibor, 2006 77
