Csintalan András (szerk.): Víz-Hangok. Az egri Országos Akvarell Biennálék/Triennálék (1968-2014) nagydíjasainak kiállítása - A Dobó István Vármúzeum kiállításvezetői 3. (Eger, 2017)
SZENTGYÖRGYI JÓZSEF (1940-2014) 1940-ben született Balatonarácson. 1954 és 1958 között a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban tanult, majd 1962 és 1968-ban Kádár György növendékeként végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát. Egy évvel a diploma után Derkovits-ösztöndíjas. 1981-ben Munkácsydíjban, majd 2012-ben a Magyar Festészet Mestere életmű elismerésben részesült. 1968-ban lett tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, 1974-ben pedig a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének. 1968 óta rendszeresen kiállított Magyarországon és külföldön. Számtalan kiállítás és tárlat fődíját nyerte el. Kiváló kolorista. Festményei egy önérvényű, humáncentrikus mitológia ikonjai. Ha művészi víziója úgy kívánta, elment a figurativitás végső határáig. Ilyenkor színfoltjai a tassizmus gesztusának robbanó erejével izzanak. így művei a színek viszonylataiban, a színfoltok egymáshoz rendelt arányaiban, ritmusában nyerték el erejüket. Az akvarell és a gouache technika felkínálta expresszív anyagkezelés lehetőségeit jól kihasználva váltak lapjai drámaian dinamikussá, mégis líraian költőivé, az emberi értékek tanúságőrzőivé. Képeinek kiindulópontja mindig az ember, az emberek között feszülő konfliktusok, illetve azok feloldásai, mely feloldások lehetőségét az európai keresztény hagyományhoz való kötődés teremtette meg számára. Az Egri Akvarell Biennálén kiállított: 1974, 1976, 1978, 1980, 1982, 1986, 1992, 1996, 1998, 2000, 2002, 2004, 2006. A kiállításon díjat kaptak még: Iványi Ödön, Bikácsi Daniela, Kiss György, B. Mikii Ferenc, Meggyes László, Bráda Tibor Vl^Országos Akvarell Biennálé 1978 Úgy hisszük, az elmúlt évek egyértelműen bizonyították, az egri akvarell biennálék a műfaj rangos seregszemléjévé fejlődtek. Ennél is fontosabb azonban, hogy maguknál a művészeknél (főleg a fiataloknál), megindítottak egy folyamatot, mely képzőművészetünk számára olyan területet szerez vissza, amely a művészi alkotóképesség, szakmabeli felkészültség szempontjából az alapokról tudósít. A kiállító művészek egyre inkább értik és érzik a műfaj adta lehetőségeket - nem akarnak mindenáron „akvarellhez illő" mondanivalókat, vagy erőltetett, idegen eszközöket alkalmazni -, s így a műfaji megkötöttség sem tartalmi és formai kötöttséget nem eredményezett, sem uniformizálódáshoz nem vezetett. (...) Továbbmenve: nem szerénytelenség azt állítani, hogy eddigi kiállításainkra több olyan lap született, mely teljes joggal kap helyet művészetünk történetében. Ezeket a műveket, a legjobbakat, a város meg kívánja tartani magának. A kortárs akvarell művészet országos körű gyűjtése a Dobó István Vármúzeum feladata, s e gyűjtemény kialakításában a Kulturális Minisztérium, a megyei és városi tanácsok anyagi segítségére támaszkodhatunk. A múzeumi gyűjtésnek, megőrzésnek is a célja, hogy a gyűjtemény ne maradjon holt, raktári anyag, ne szakadjon ki ható közegéből. Az elmúlt évek legjobb darabjaiból válogatott kiállításnak [feladata volt] szűkebb és tágabb körben szerezni híveket kortárs akvarellművészetünknek. Ludányi Gabriella, 1978 25
