Csintalan András (szerk.): Víz-Hangok. Az egri Országos Akvarell Biennálék/Triennálék (1968-2014) nagydíjasainak kiállítása - A Dobó István Vármúzeum kiállításvezetői 3. (Eger, 2017)
GERZSON PÁL (1 931-2008) Pécs külvárosában, Hirden született. 1949—1953 között tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Domanovszky Endre, Hincz Gyula és Kmetty János voltak a tanárai. 1964-ben Stúdió-díjat, 1969-ben és 1972-ben Munkácsy-díjat kapott. 1987-ben érdemes művész, 1994- ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. Tagja és elnöke volt a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületének. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Magyar Szépmíves Társaság egyik megalapítója és elnöke volt. 1992-től 1999-ig a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége elnöke. 1960-1974 között a Magyar Iparművészeti Főiskola, 1974-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára, 1986-tól 1990-ig a festészeti tanszék vezetője. Budapesten élt. 1954-től szerepelnek művei kiállításokon. Pályája elején többször dolgozott a hódmezővásárhelyi művésztelepen, később rendszeresen alkotott Szigügeten. Kezdetektől érdekelte a levegő és a fény ábrázolásának problémája, s hamarosan elszakadt a valóság természethű megörökítésétől. Műveit az 1960-as évek elejétől a mértani törvényszerűségek, a kubisztikus képépítés jellemzi, s visszatért a figurális kompozíciókhoz. Az 1970-es évek közepétől konkrét tájélményeit síkkompozíciókká absztrahálta, de művészetében mindvégig meghatározó maradt a szín- és fényproblémák vizsgálata. Az Egri Akvarell Biennálén kiállított: 1968, 1970. A kiállításon díjat kaptak még: Lieber Éva, Litkey József, Bor László, Iványi Ödön ll^Országos Akvarell Biennálé 1970 Nagy utat tett meg az akvarell művészet, amíg a múlt század kisasszonyainak érzelmes képi naplójegyzeteitől, az ügyes kezű festőriporterek száraz képi tudósításaitól eljutott mai virágzásáig, és a festészet nagy műfajaival egyenrangúvá lett. A kezdetek jellegzetességei közül két hasznos tulajdonságot mégis megőrzött. Az eseményekre való reagálás frissességét és azt a különleges készséget, amellyel a gyorsan tovatűnő hangulatokat megragadta. (...) Alig van napjainkban intimebb, őszintébb, örömtelibb megnyilvánulása a festőnek, mint amikor jókedvűen, könnyű kézzel feldobja a képet, amely lelkét, fantáziáját, érzelmeit megmozgatja. (...) az alig kéttenyérnyi méret, vagy a ma már méretbeli korlátokat is átlépő technika erős élményi ütésével, tüzes vagy álomszerű színvilágával, szétmosott foltjaival, költői kifejezéslehetőségeivel, képi szűkszavúságával, hangulati hatásával néha jobban megragadja a nézőt, mint a többméteres vásznak lazább gondolat- és élményközlése. D. Fejér Zsuzsa, 1970 13
