Csintalan András (szerk.): Víz-Hangok. Az egri Országos Akvarell Biennálék/Triennálék (1968-2014) nagydíjasainak kiállítása - A Dobó István Vármúzeum kiállításvezetői 3. (Eger, 2017)
A biennálék anyagi hátterének előteremtésében továbbra is ott állt Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, de az 1990-es évektől a Nemzeti Kulturális Alap is belépett a támogatók közé a lebonyolítás, katalóguskiadás költségein túl a gyűjteménygyarapítás terén is. Az utóbbi két évtized nagy felismerése volt, hogy az eddigi apró technikai változások immár erős szemléletbeli váltást eredményeztek. A technikai tisztaság, az egyértelműség, a szabályosság igénye odaveszett. Már nehéz megállapítani, s vitákat is szült, hogy „meddig akvarell az akvarell”. Nagyot változott az ábrázolás módja is. Az akvarellre oly jellemző halk szavúságot, puhaságot, derűre-harmóniára vágyódást, nosztalgikus líraiságot, a meditativ szellemiséget... kiegészítik az erőteljesebb, expresszívebb, zaklatott, kívülről ránk törő, vagy belülről fakadó konfliktusok, érzelmi feszültségek, olykor torzult kort vagy lelkivilágot megjelenítő kivetítések, groteszk társadalomkritikák, vagy a magánmitológiákat építgető művészek éppen vízfestékkel megfogalmazott lapjai. Mára, ez a nagyon is innovatív műfaj lényegileg felvette a kortárs művészet ritmusát, és a rendezvénysorozatot mintegy leképező múzeumi gyűjtemény is — az alkalmankénti folyamatos gyarapodással — a magyarországi kortárs akvarellfestészet bemutatására jó eséllyel aspirál. „Geometrikus hangsúly ok és lírai absztrakt folt kompoddá, nagyvonalú motívumhasználat és aprólékos részletezés, a valóságra utaló, de bonyolult áttételekben játszó stilizáló és festői látomás, szimbolikus és transcendens álomkép, egyéni mitológia és hűvös tárgyszerűség — talán ezek lehetnének a címszavak, amelyek kibontásával ezen együttes közelébe kerülhetünk.” (Wehner Tibor) A biennálék/triennálék (2009-től) nagydíjasai-díjasai ennek a folyamatnak a legkiemelkedőbb egyéniségei. 1991-ben alakult meg belőlük a Magyar Vízfestők Társasága, mely huszonöt éves évfordulóját ünnepli. Tagjai természetesen ezen, a Víz-hangok címet viselő kiállításon is bemutatkoznak egy-két alkotással. A huszonkét alkalom huszonegy nagydíjast szült. A Dobó István Vármúzeum gyűjteménye azonban már lehetővé teszi, hogy művészetük változását is megmutassuk, miközben felidézzük a régi tárlatok hangulatát is. Díjasaink közül kilencen már nem élnek. Négyüktől azonban, főleg a kezdeti időszakból, amikor a Dobó István Vármúzeum gyűjteményezése nem volt még olyan szisztematikus, mint a nyolcvanas évektől, sajnos egyetlen alkotásunk sincsen. Ahhoz, hogy a közel ötven év akvarell-művészetét, a kiállítássorozat változásait a nagydíjasok művein keresztül be tudjuk mutatni, hagyatékból, magángyűjtőktől, múzeumoktól - Magyar Nemzeti Galéria Grafikai gyűjteménye és Jelenkori gyűjteménye (10 alkotás), valamint a miskolci Herman Ottó Múzeum (2 alkotás) — kellett néhány művet kölcsön kérnünk. Ezúton is köszönetét szeretnénk mondani a kollégáknak segítő közreműködésükért. A kiállítás helyszíne egy budapesti, belvárosi galéria. A választásunk azért esett egy fővárosi helyszínre, mert szándékunkban állt kimozdítani az egri közegből ezt az országos jelentőségű rendezvényt, ezt az országos minőségű gyűjteményt, már csak azért is, mert a résztvevő művészek, így a díjazottak nagy része Budapesten él. Az elegánsan felújított Széphárom Közösségi Tér és Galéria — csak úgy, mint gyűjteményünk — egyszerre idézi a múltat és a jelent, s reprezentálja az idő múlását és mindenkori jelenvalóságát, a jövőbetekintést. Köszönet, hogy otthont adtak a műveknek. 9
