Petercsák Tivadar (szerk.): Népművészeti örökségünk Heves megye. Kiállítás a Dobó István Vármúzeumban április 2-június 20. (Eger, 2004)

kapcsolódott. A ház legfontosabb élettere a szoba volt. A megye egész területén a 19. század második feléig a sarkos vagy diagonál is szobaberendezés volt az uralkodó. A tárgyak elhelyezése tükrözte a íunk-Kiskörei tájház szobája cionális tagoltságot. A 1 9. század második felétől a párhuzamos elrendezés vált általánossá, amelynél a funkcionális kettősség (kultikus és munkatér) meg­maradt, de a bútorzat rendje megváltozott. A szim­metria párhuzamos kialakítását az tette lehetővé, hogy az 1830-as évektől a lakóházak homlokzati részén általánossá vált a két ablak építése. A falusi-, mezővárosi parasztság bútorai rész­ben a megye területén készültek, illetve a közvet­len közelében. A fa­lusi barkácsolók mel­lett a megye népi bú­torai specialisták, háziiparosok és kép­zett kézműves iparo­sok munkái. A palóc falvakban mindvégig jelentősebb szerepe maradt a házilag ké­szített bútornak és a helyi készítőknek, mint a Galgamentén Festett ácsolt láda. Mikófalva vagy a Poroszlói Tiszatájon. De több faluban is is­merjük néhány specialista, háziiparos nevét, akik bútorait szívesen használták a településen. Az egyes kistájakon működő bútorkészítő spe­cialisták mellett a megye több településére kiterje­dő hatást a nagyobb bútorkészítő központok gyako­roltak. így érkezett megyénkbe ácsolt láda Gömörből, festett bútor Rimaszombatból és Mező­kövesdről. Jelentős szerepe volt a korábban Heves megyéhez tartozó Szuhahutának (Mátraalmás), ahol elsősorban székek és ácsolt ládák készültek. He­ves megye két meghatározó asztalos központja Eger és Gyöngyös volt. A háztartás eszközei A konyha berendezési tárgyai házilag vagy pa­raszt-specialisták által készültek. Elengedhetetlen kellékek a vizespad, a láda, polc, stelázsi, kanáltar­tó, sótartó, gyufatartó. Táji különbségeket elsősor­ban a kanáltartók anyaga mutat. A Tiszatájon legin­kább szalmából font típusai ismertek, a fában gaz­dag vidéken hasított fapántokból és háncsból, vagy fából áttört díszű változa­tai készültek. A konyha eszkö­zeinek egy része, el­sősorban a nehéz munkákhoz való, durván megmunkált szerszámok egysze­rű formájúak, díszí­­tetlenek. A célszerűségen túli igényes megformálás elsősorban a szerelmi ajándékként készült háztar­tási eszközökre jellemző. Ilyenek a díszesen fara­gott csigacsináló bordák, a tésztaszaggatók vagy a csíkvágó deszkák. A vásárra szánt faeszközök egy részét is díszí­téssel tették kelendővé. A vajnyomó mintákat funk­ciójából adódóan kellett cifrázni. Mind a háziipari 6 Kanáltartó. Gyöngyössolymos, 1910

Next

/
Oldalképek
Tartalom