Császi Irén (szerk.): Kocsira ládám, hegyibe párnám… Ácsolt- és festett ládák a Palócföldről (Eger, 2014)
A palócok lakta falvakat a kedvezőtlenebb földrajzi adottságok miatt lassúbb gazdasági fejlődés jellemezte a török háborúk után. Azt a nézetet azonban, hogy ezeken a területeken az asztalosbútor megjelenése a népi lakáskultúrában jelentősen késett volna, az újabb kutatások megcáfolták. Menyasszonyi láda részlete. Egri asztalos műhelyéből. Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteménye. 55.47.1. Menyasszonyi láda. Mezőkövesd, 1887. Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteményé. 53.1.1350. Az asztalostechnika már az ókorban is ismert volt, a Kárpát-medencében azonban sokáig ismeretlen. A kora középkori Európában is kevésbé elterjedt, jórészt feledésbe merült. Az eljárás rohamos térhódítását a fűrészmalom 1322-ben, Augsburgban történt feltalálása indította el, ez ugyanis megnövelte a termelékenységet. Az asztalosság ekkor vált el az ácsmesterségtől. A mesterség igen gyorsan gyökeret vert Magyarországon, melyet bizonyít, hogy amikor a pápai udvar 1367-ben V. Orbán alatt visszatért Avignonból Rómába, a palota berendezésén három magyar asztalos is dolgozott. Az asztalosbútor terjedése hazánkban a templomokon, kolostorokon keresztül vezetett a nemesi, polgári, majd paraszti otthonokba. Az első asztaloscéhek a Szepesség városaiban jöttek létre, majd sorra alakultak meg a környező megyékben. A tanult mesterek érdekeik, elsődlegesen a piacaik védelmére tömörültek céhekbe, melyek szigorú szabályok szerint szerveződtek. A falvakban működő asztalosok csak szűkebb körzetből, gyakran csak az adott településről kaptak megrendelést, munkájuk ezért elsősorban az itt élők igényeihez igazodott. Az asztalosok által készített ládák iránti igény a 18. század második felétől fokozatosan nőtt a parasztság körében is. A folyamat csúcspontja a 19. század második fele volt, amikor a céhes, majd ipartestületi keretek között dolgozó mesterek a legtöbb megrendelést kapták. A bútorpingálást, virágozást, tulipánozást legtöbbször maga az asztalos végezte és a népnyelv ezért a „virágos asztalos” névvel illette az ilyen munkához értő mestert. Az esztergályosok mellett a lakatosok tevékenysége kapcsolódott a leginkább a bútorkészítéshez. A ládákra zárakat, lakatokat, vasalatokat, díszlemezeket - a forrásokban szereplő szóhasználattal „pléheket” - készítettek. Menyasszonyi láda. Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteménye. 61.243-1.
