Horváth László (szerk.): Grassalkovichok emlékezete. A 2000. szeptember 21-ei, Hatvanban megrendezett tudományos konferencia kibővített anyaga - Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 15. (Hatvan, 2001)

Dóka Klára: A Grassalkovichok telepítési politikája

a szegény lakosság költözött át, melynek megfelelő állatállománya és munkaeszköze nem volt a föld megműveléséhez, ezért egyes településeken különféle iparűzéssel (hamuzsír- főzés, fafeldolgozás, üvegfúvás) is foglalkoztak a beköltözők. Baliára például 1725-ben a Nógrád megyei Turupolyáról, Párádra 1720 előtt a Gömör megyei Sankfalváról, Muránylehotáról, Runyáról költöztek be az iparosok.2 A spontán mozgalmat a földesurak is segítették. Wattay idejében például Csömörre az 1710-es években Nógrád megyei gácsi járásból (Abelfalva, Borosznok, Libercse, stb.) jöttek evangélikus szlovákok.3

1734-ig az uralkodó maga is lehetővé tette, hogy a beköltözők adómentességet kapjanak, azonban ekkor kelt rendelete szerint a magyaroknak nem járt könnyítés, ez csak a külföldieket illette meg. Ez természetesen nem azt jelentette, hogy a földesúri terhek alól nem kaphattak mentességet, hiszen ez a mindenkori birtokos ügye volt. Ettől kezdve viszont a telepítés ügye kizárólag a földesuraktól függött, akik azt szervezett formában igyekeztek megoldani. Különféle szerződésekkel ugyanakkor igyekeztek kivédeni az olyan eseteket, hogy a kedvezmények lejárta után a betelepülők tovább vándoroljanak. A házhelyeket előre kimérték, így a községekben szabályos településhálózat alakult ki. A házak építéséhez az új lakosok fát és egyéb építőanyagokat kaptak, a beltelkek mellett kijelölték a jobbágytelkeket, a legelőt, szérűt, házikerteket is.4

A kedvezményeket a lakosok számára időnként új szerződésekkel megerősítették, általában súlyosbítva a terheken. A legnagyobb változást Mária Terézia 1767 évi úrbéri rendelete jelentette, amely egységesítette a jobbágyok szolgáltatásait, és legalább is megkérdőjelezte a korábbi telepítési szerződéseket. A földesúri telepítések mellett természetesen a 18. század közepétől találkozunk spontán vándormozgalommal is. Ez azonban elsősorban az iparosokra vonatkozott, akik a céhszabályok értelmében vándorlás során idegen városokban ismerkedtek mesterségükkel. Ha egy-egy helyen hosszabb időt töltöttek el, gyakorta családot alapítottak és ott ragadtak. Kézművesek jöttek ily módon Hatvanba, Gyöngyösre, Bajára is.5

Ha a Grassalkovich család telepítési politikáját vizsgáljuk, ketté kell választanunk a kérdést. Grassalkovich I. Antal 1748-1771 között a magyar kamara elnöke volt, és e minőségben foglalkozott a kamarai birtokok ügyeivel, többek között e falvak újjátelepítésével is.

Az 1741-es országgyűlés törvényei szerint a kamara közvetlenül a királynő alá tartozott, megnövekedett hatásköre kiterjedt Magyarországon kívül Erdélyre, a Részekre és a Határőrvidék egyes megyéire is (szegedi, bácskai, alsó-szlavóniai kerületek), ahol igen sok kamarai falu volt. Grassalkovich, mint kamarai elnök, jó gazdának bizonyult. Kivédte a bécsi udvar törekvését, hogy az osztrák örökösödési és a hétéves háború idején a kamarai birtokokat eladják vagy elzálogosítsák, sőt egy sor más kézen lévő birtokot is visszaváltottak.6

2 SOÓS Imre 1955. 16-18.

3 Nógrád Megyei Levéltár, összeírások 1707, 1715.

Egy holdra 32 hold szántót javasolt Kollonich tervezete.

5 SOÓS Imre 1955.25-29.

6 NAGY István 1971. 113-120.

28