Horváth László, Hegyi Klára (szerk.): A hatvani szandzsák adóösszeírása 1570-ből - Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 14. (Hatvan, 1998)
Dr. Szakály Ferenc: Előszó
Egyes toponimiák - köztük elsősorban persze puszták, de a hódoltság idején sokáig lakott, majd eltűnt települések - létéről csupán ezekből értesül(het)ünk. Mennél délebbre hatolunk a törökök által folyamatosan megszállt területen - főleg ott, ahol a magyar lakosság kontinuitása (többnyire végleg) megszűnt -, annál inkább. Másutt kétes fekvésű helyek beazonosításával segít(het)nek a középkori Magyarország történeti földrajzának rekonstruálásában. Kiváló középkor-kutatónk, Engel Pál kifejezetten azzal a szándékkal készítette el a kiadatlan temesvári összeírások helynévjegyzékét, hogy a terület településeiről hézagpótló új adatokat szerezzen (A temesvári és moldovai szandzsák törökkori települései 1554-1579). Szeged, 1996. [Dél-Alföldi Évszázadok 8.]), aminek alapján sikerült korrigálni a környék településével számos tanulmányban foglalkozó világhírű New York-i turkológus professzor, Halasi-Kun Tibor számos félreazonosítását is. A szandzsák-összeírás az egyetlen olyan forrásfajta - és sokáig ez is marad -, amelyből egy jól körülhatárolt „zárt”, ám jelentős nagyságú terület népesedési és etnikai viszonyairól és népmozgásairól fogalmat alkothatunk, bár jól tudjuk, hogy - a készíttető szándéka ellenére - közel sem tartalmazzák az adott településen élő összes családot. (A szak- irodalom általában 20% körül - valószínűleg túl alacsonyan - keresi a kimaradottak arányszámát, egyes jelek szerint azonban néhol magasabb is lehetett.) A 17. században ugyan már akadnak olyan - főleg nyugat- és északnyugat-magyarországi - területek, ahol magyar úrbéri összeírásokból, gigászi munkával, következtethetünk a népességszámra (már vannak olyan „keresztény” összeírásaink is, amelyek az összes családtagot regisztrálták), ám ezek mennyisége és hézagmentessége meg sem közelíti a szandzsák-összeírások által lefedett területet, s a számszerű eredmények is messze bizonytalanabbak, mint az utóbbiakból leszűrhetők, jóllehet nem lehet eleget hangoztatni: minden defter forrásértékét körültekintően külön kell megvizsgálni. A szandzsák-összeírás az előző három év adatai alapján tartalmaz egyfajta jövedelembecslést - mondjuk: bevételi tervet - is. Ezekből kiderül, hogy az illető településen belül a szántóföldi vagy a szőlőművelés dominált-e, hogy rendelkezett-e malommal, jelentősebb (megvámolható) kereskedelmi forgalommal és - végül, de nem utolsó sorban - arról, hogy milyen volt az állattenyésztése. (Bár az érintettek persze nem nehezményezték, a törökök, a gazdaságtörténészek őszinte bánatára, a szavasmarha- és lótenyésztést nem adóztatták, így örökre elesünk attól a lehetőségtől, hogy a nagyállattartásról - a magyar gazdaság e húzóágazatáról - pontosan tájékozódhassunk.) Az adatokból jól kirajzolódnak az azonos termelési profilú tájegységek, s az egyes települések becsült terméseredményeinek összehasonlítása lehetővé teszi a térség gazdasági erőviszonyainak nyomon követését is. Bár a tizedszedés nyomán felvett tételes török és magyar összeírások, sőt az állami adó (dzsizje) beszedéséről készült defterek is alkalmasak ilyen számítások elvégzésére, óvatos eljárással elsősorban a szandzsák-összeírások elvben teljesebb névanyagából
