Horváth László, Hegyi Klára (szerk.): A hatvani szandzsák adóösszeírása 1570-ből - Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 14. (Hatvan, 1998)

Dr. Szakály Ferenc: Előszó

azt, hogy az összeírt meghalt vagy elszökött-e, helyére valamelyik leszármazottja lépett-e, esetleg hogy az elmenekült hol tartózkodik, s hogy honnét érkeztek bevándorlók a településre. A következő', 1562. évi szandzsák-összeírás bevonásával így szinte komplex képet nyerhetünk a területen tizenhat esztendőn belül végbement népmozgásról és a települések nagyságrendjében bekövetkezett változásokról. Az e kötetben közreadott, 1570 körüli adatsor talán már a berendezkedéssel járó hullámzások elükével kialakult állapotot rögzíti.

Különös jelentőséget ad a hatvani szandzsák egymás után sorjázó összeírásainak, hogy a határmenti fekvésből eredendően páratlan lehetőségünk adódik a magyar forrásokkal való összevetésre, mondhatni: szembesítésre. Az innen az egri püspöknek járó tizedet is a helyszínen szedték, a tizedfizetőket - legyenek bár helyi lakosok vagy extraneusok - személy szerint megnevezték, s a Heves megyei tizedjegyzékek nagy része ránk is maradt. (Tizeddel a protestáns lakosok is tartoztak; igaz, a jövedelemből a helyi egyháznak járó tizenhatodot a prédikátorok is megkapták.) Ez késztetett arra, hogy Dávid Géza társaságában - aki e vállalkozás számára elkészítette az 1559. évi és 1562. évi szandzsák-összeírások fordítását - elkészítsük a szandzsák kiemelkedően legnagyobb és gazdaságilag legjelentősebb mezővárosának, Gyöngyösnek tételes összesítő jegyzékét. Ennek segítségével egyszersmind megkíséreljük rekonstruálni a leszármazási viszonyokat és a gazdasági összefüggéseket.

Visszakanyarodva a hatvani szandzsák létrehozását elősegítő tényezőkre; Hatvan már viszonylag korán, 1406-ban mezővárosként - újabb terminológia szerint: ún. központi helyként - kerül elénk, a Buda központú régió alközpontjaként. Jóllehet köznemesi birtok volt, mezővárosi fejlődése a jelek szerint töretlenül haladt előre: a település tanácsa 1452-ben és 1456-ban a maga nevében önállóan egyezkedett az itt tizedszedési joggal rendelkező egri káptalannal, s az 1452. évi egyezségen megszemlélhető a város pecsétje is; mindez viszonylag fejlett önkormányzati létre utal. (Soós Imre: Heves megye községei 1867-ig. Eger, 1975.) A jelek szerint a mezőváros gazdasági életének húzóágazata a szőlőművelés volt, ami már csak azért is meglepő, mert a település a Zagyva mocsarai között feküdt. Mint az 1570 körüli szandzsák-összeírásból is látható, valóban kiterjedt szőlőhegyekkel és jelentős terméssel rendelkezett (s folyt itt szőlőművelés a török távozása utáni századokban is).

Ugyanakkor semminő jele annak, hogy Hatvan valamikor is váras hely volna. A kutatások jelen állásánál annyit bizonyosan állíthatunk, hogy 1457-ig nem állt itt erődítmény, s nagyon valószínűnek látszik, hogy csupán a mohácsi csatavesztés utáni zavaros másfél évtizedben épült köréje (vagy melléje) valaminő védmű, ami gyors elestéből következően, felettébb gyenge lehetett. Úgy esett török kézbe, hogy az őrség - a Dancs- fivérek vezetésével - Mehmed budai pasa seregeinek feltűnésekor Egerbe menekült.

10