Horváth László (szerk.): A tavaszi hadjárat. Az 1996. március 14-i tudományos konferencia anyaga - Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 13. (Hatvan, 1996)
Horváth László: Bevezető
Előszó HORVÁTH LÁSZLÓ Mint házigazda hadd köszöntsem Önöket a Hatvány Lajos Múzeum és a Heves Megyei Múzeumi Szervezet nevében. Nagy örömömre szolgál, hogy ilyen sokan elfogadták invitálásunkat, s részt vesznek a mai szimpózionon. Úgy érzem, itt Hatvanban nem erőltetett, nem hajánál előhúzott téma, ha a ’48-49-es eseményekkel és a tavaszi hadjárat történetével foglalkozunk. A térség majd minden városa magának vindikálja azt a címet, hogy azon a településen készült el, rögzült a tavaszi hadjárat haditerve - lásd Miskolc, Eger, Gyöngyös. Ami viszont nem vitatott és nem vitatható, hogy az első jelentős ütközetet itt vívták, ebben a városban. Nem kívánom és nem is tudnám az előadók, történészek kenyerét elvenni. Tőlem képzettebb, gyakorlottabb kutatók szólnak ma itt arról, hogy mi volt a szerepe a szabadságharc menetében ennek a hadjáratnak, a hatvani csatának, Gáspár tábornoknak, a környező - hevesi, nógrádi, borsodi, gömöri - honvédeknek, nemzetőröknek. Engem egyszerűbb, hétköznapibb gondolatok foglalkoztatnak még 1848/49 kapcsán is, melyeket megpróbáltam megfogalmazni, inkább csak magam és a hallgatóság, az olvasók számára, semmint a szakmának. 1848-49 történetét már valamikor 1850-ben elkezdték írni. A kiegyezés után pedig a mindenkori magyar hatalom egyik legfőbb jogforrása lett erre az örökségre való hivatkozás. Az 1849-ben lehanyatlott zászlót kívánta - legalább is szavakban - továbbvinni az ellenzék és a kormánypárt, a vallásosok és az ateisták, a nyilasok és a kommunisták, a népi írók és a pártfunkcionáriusok. Egy megkerülhetetlen és „kihagyhatatlan” ereklye lett belőle, vagy inkább szent tehén. Mert mindenki a maga szájíze szerint imádta, a maga gondolatait magyarázta bele, mást és mást vett észre. Ezért hát nagyon sok szabadságharcunk van, szinte személyre szóló. Az idő is hozzátette a magáét. Rakott az eseményekre tévedést, legendát, hazugságot egyként, s közbe-közbe az emberarca tűnt el ennek a küzdelemnek. Eltűntek valahogy „alóla” az emberek, egyszerre csak hősök lettek vagy anti- hősök, jóemberek (értsd honvéd, nemzetőr, kuruc, magyar) és rosszemberek (aulikus császárhű, labanc, osztrák). Mint Jókai romantikus regényhősei, vagy fekete vagy fehér, de színek és ízek azok nincsenek. És az események a diákok, 5
