Horváth László (szerk.): A tavaszi hadjárat. Az 1996. március 14-i tudományos konferencia anyaga - Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 13. (Hatvan, 1996)
Hajagos József: A Heves vármegyei 26. honvédzászlóalj története 1848–1849-ben
gyors futásban kerestek menedéket, magukkal rántva a többi ingadozó alakulatot is. Legtovább a Dessewffy-dandár alakulatai tartottak ki. Dessewffy a 26. honvédzászlóaljjal megállította a vele szemben kibontakozó császáriak előrenyomulását, a 8. Coburg-huszárezred egy századával pedig visszaűzött két túlságosan előrevont ellenséges ágyút. Dessewffy látván a centrum felbomlását, s az ottani magyar ágyúk elakadását, támadásra szánta el magát. Támadásával magára akarta vonni az ellenség erőinek a zömét, hogy lehetővé tegye az elakadt ágyúk megmentését, s a felbomlott alakulatok rendezését. Előrenyomulásra adott parancsot a 42., s a centrumból magához vont 20. honvédzászlóaljnak. A 42. honvédzászlóalj támadását a császáriak azonban visszavetették a dandár tartalékát képező 1-1 századnyi hevesi lovas és gyalogos nemzetőrökre, amelyekkel összekeveredve rendetlen futásban kerestek menedéket. Mészáros látva a reménytelen helyzetet, visszavonulásra adott parancsot Dessewffy még csatatéren küzdő alakulatainak is. Rájuk hárult a megfutamodott hadtest visszavonulásának fedezése. Ebben különösen kitüntette magát a 26. honvédzászlóalj, amely zárt négyszöget alkotva lépésről-lépésre vonult vissza, s az ellenséges lovasság több rohamát is visszaverte. A zászlóalj visszavonulását személyesen Dessewffy irányította. A 26. honvédzászlóalj helytállásáról megemlékezett visszaemlékezéseiben az akkor a 20. honvédzászlóalj őrmestereként szolgáló Karsa Ferenc is. „Velünk egyszerre indult visszafelé a 26. z.alj. Ámde míg az én századom az ágyú, röppentyű és csatárlánc tüzelése közt vonult vissza, addig a 26. z.aljat még a lovasság megújuló rohama is háborgatta, de a vitéz alezredes Dessewffy Arisztid, és a z.aljat vezető Beöthy százados erélyes parancsa alatt, a 26. zászlóalj vitézségén az ellenség törekedése megtört. ” A zászlóalj helytállását Szemere Bertalan is kiemelte január 6-i hirdetményében: „A 26-ik zászlóalj mindvégig szerkezeti testben (kiemelés Szemerétől - H. J.) maradt, s vitézül fedte a visszavonulást. ” A kassai ütközet vázlatos leírásából, s a fentebbi idézetekből egyértelműen kitűnik a 26. honvédzászlóalj helytállása, különösen a visszavonulás fedezésében. A zárt négyszögben való visszavonulás, s lovassági rohamok elhárítása igen jelentős fegyvertény volt egy újoncokból álló zászlóalj részéről, mivel az nagy fegyelmet és összeszokottságot igényelt. A tényt még inkább kiemeli, hogy harctéri tapasztalatai alapján január 4-én még teljesen „zöldfülűnek” számított a zászlóalj. Huszadik napja tartózkodott csak a harctéren, s a december 28-i szikszói - főleg előőrsi csatározásokra és ágyúpárbajra szorítkozó — ütközet kivételével nem volt harcban. így a 26. honvédzászlóalj igazi tűzkeresztségén január 4-én esett át. Ilyen előzmények mellett a helytállásban nagy szerepe volt a tiszteknek. Itt kell megemlítenünk, hogy András János őrnagy még december 28-án megbetegedett, s eltávozott a zászlóaljtól. Betegségének valószínű oka a harctéri gyávaság volt. Egy január 31-i tiszti kimutatás szerint 29 csapattiszt 138
