Horváth László (szerk.): A tavaszi hadjárat. Az 1996. március 14-i tudományos konferencia anyaga - Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 13. (Hatvan, 1996)
Hajagos József: A Heves vármegyei 26. honvédzászlóalj története 1848–1849-ben
gyen vizsgálatot az iránt, hogy „micsoda lekötelezettség alatt fizették ki az érintett elöljárók a 10 ujjonczérti öszveget, ha vallyon nem a helység részéről a fogadásért Ígért pénz mennyiség fizettetett e?” Az újoncozás az első negyed kiállítása után sem fejeződött be, már csak azért sem, mert a rendeletek értelmében bármikor várható volt a második negyed mozgósítása is. Maga az OHB is arra utasította a törvényhatóságokat, így Heves megyét is, hogy „a hadfogadó kormányok arra utasítvák, hogy a hadfogadók által hozzájok bármi számmal utasítandó újonczokat elfogadják. ” A fölös létszámú honvéd újoncokról az OHB november 4-én rendelkezett az Országos Nemzetőrségi Haditanács révén, amelyet november 6-án küldtek el Pukynak. Ez arra szólította fel Pukyt, hogy „a 26. honvéd zászlóalj felesleg ujonczait a nélkül hogy azokkal máskép rendelkeznék, lehetősen a nedves idő ellen felruházva, azonnal ide (mármint Pestre - H. J.) felküldeni szíveskedjék." Látni fogjuk ez a rendelet nem kerül végrehajtásra, a létszám feletti újoncok sorsa másképpen fog alakulni. Az újoncok kiállítása sok adminisztratív tevékenységgel is együtt járt. Ezek közé tartozott a különböző negyedekbe - különösen az elsőbe - besorozott újoncok neveinek az összeírása. Úgy tűnik ennek a kötelezettségnek a települések elöljárói meglehetősen hézagosán tettek eleget, mert Pukynak november folyamán ennek teljesítésére kellett felszólítania a szolgabírákat. Ebből kifolyólag Almásy Sándor Tárná járásbeli alszolgabíró pl. a következőket rendelte a körzetébe tartozó falvak elöljáróinak: „...a jegyzők segítségével az első negyedre beállított honvéd katonák neveit írják össze. Nem különben azt is, kik állottak verbunk útján be, és mennyi pénzt kaptak már a helyettesítőktől (helyesen a helyettesítettektől - H. J.), mely összeírást magam is megnézvén, holnap vagy holnap után helységenkint eljárva magamhoz fogom venni. ” Puky december 3-án kézhez kapta az OHB-nak azon rendelkezését, amely kimondta a 4.525 fős keret teljes egészének a kiállítását, így az újoncozás a továbbiakban sem szünetelt, de ez már túlmutat a 26. honvédzászlóalj felállításán és szervezésén. 12 12 Simunich betörése ellen tett intézkedések - HML IV-101/a 152 1848:2399., 2412., 2425., 2433., KÖZLÖNY 1848. október 20., november 1., november 8., OL H 123 jegyzőkönyvi másolatok (Kürthy Ferenc alszolgabíró október 12-i és október 22-i rendelete), OL H 92 ONHT 1848:7081.; az Észak-Erdélybe induló nemzetőrökről - HML IV-101/a 152 1848:2434., OL H 92 ONHT 1848:8494., KÖZLÖNY 1848. november 8. Puky 1848. október 18-i jelentése - OL H 2 OHB 1848:1355.; Országos Nemzetőrségi Haditanács 1848. november 4-i rendelete Pukynak - OL H 92 ONHT 1848:8178.; a beállott újoncok összeírásának beküldéséről - OL H 123 jegyzőkönyvi másolatok (Almásy Sándor alszolgabíró november 23-i rendelete).; az egész újonckeret kiállításáról - OL H 75 HM/k 1848:11015/2115. 121