Horváth László et al. (szerk.): Múzeum és kortárs képzőművészet. Az 1994. november 18-i szakmai tanácskozás anyaga - Hatvany Lajos Füzetek 12. (Hatvan, 1995)
Szücs György: Gyűjtemény-gyarapítás a Magyar Nemzeti Galériában
Gyűjtemény-gyarapítás a Magyar Nemzeti Galériában SZŰCS GYÖRGY A Magyar Nemzeti Galériában 1993 március közepétől júniusig volt látható az a kiállítás, amely A magyar művészet századai a múzeumi gyűjtés tükrében címet viselte. A bemutatott anyag az 1985—1992-ig terjedő időszak több ezer műtárgynak reprezentatív válogatását igyekezett adni a kiállítási tér és a nézhe- tőség függvényében. A válogatás folyamán rengeteg tanulság fogalmazódott meg, maguk a muzeológusok is rejtett összefüggésekre figyelhettek fel az egyes gyűjteményi osztályok anyagának egymás mellé kerülésekor (Pl. az adattárba került egyik archív fényképen éppen az a két Fémes Beck Vilmos készítette szobor látható, amelyet szintén megvásárolt a Galéria egy másik felajánlást követően). Ugyanakkor mindenki számára érzékelhetőek azok a tendenciák, melyeket a műtárgyak csoportjai - az össz-gyűjteményi szemlélet jegyében - kirajzolnak. A főművek egy része rögtön az állandó kiállításra került (Ottavio Zanuoli: Maria Christiema, Báthory Zsigmond feleségének arcképe, 1595; Lie- zen-Mayer Sándor: A „Faust” Margitja, 1870-es évek első fele; Pór Bertalan: Hegyibeszéd, 1912 stb. A kortárs anyagból Bukta Imre 1985-ös Hajnali szabad permetezése pedig a Ludwig Gyűjtemény akkori kiállításon kapott helyet), míg mások állandó cseredarabok lettek. Sajnos a tanulságok nem rögzültek egy tudományos kiadványban, a művek feldolgozása elhalasztódott a készülő szak- katalógus megjelenésének időszakára. Maga a gyűtemény-gyarapítás más szóval a „szerzeményezés” kevésbé látványos, sokkal inkább szívós és folyamatos munka eredménye. „Nem kell hozzá más - írta a műtárgylistát tartalmazó katalógus előszavában Bereczky Lóránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, - mint a gyűjteményre, az adott múzeum feladataira, s a konkrét műtárgyra vonatkozó szakismeret. Kell még pénz, cserét akaró kezdeményezés, mecénásokat ajándékozásra késztető bizalom és hitelesség. Ha mindez megvan, kell még életismeret, mert nélküle a művek forrása örök titok marad; s kell döntőképesség; mivel a műtárgy fogalmában a fontolgatás vagy áremeléshez, vagy a megszerzés szándékának meghiúsulásához vezet.” Természetesen a legszebb pillanatok azok, amikor a muzeológus olyan elérhetetlennek hitt ismert műalkotásra bukkan, amelynek szinte „kihagyott” helye van az állandó kiállításon, másfelől pedig, ha eleddig ismeretlen 17
