Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - A hortobágyi Borzas-tanyán
Orvos Időnként Nagyivánból jött ki hozzánk orvos Mihálypusztára. Ha valami betegség támadt. Borzas-tanyáról rendőri kísérettel lehetett bemenni orvoshoz. Nekem is egyszer begyulladt egy szemölcsöm, azzal be kellett mennem Nagyivánba, a körzeti orvoshoz. Nagy csoda, hogy ilyen egészségügyi körülmények mellett nem tört ki valami járvány. Emlékezetem szerint én a három év alatt még csak influenzás sem voltam. A közös vécé nádkerítéssel volt körülvéve. Volt egy rúd, abba kellett kapaszkodni, hogy az ember bele ne essen a gödörbe, miközben a gerendán ül. Bizony előfordult, hogy egy ügyetlen kisgyerek mégis beleesett. Szegény Ludvig Pubi. Szerencsére nem lett belőle nagy baj. Az anyja kannából öntözgette, hogy tisztára mossa, a többiek meg nevetve mondták:"Szerencsés ember lesz belőle!" Egyebek A táborban minden régebbi érték elveszítette értékét. Fehér néni például a stelá- zsiját békekölcsönkötvényekkel papírozta be. Ennyire csak talán a front alatt szűntek meg a régi értékek. Ott nekünk nem kellett békekölcsönt jegyeznünk. Fehér néni hazulról hozta a békekölcsönkötvényt. Annak idején nagyon rendetlenül jelentettek be bennünket a biztosítóhoz, és rendetlenül fizették utánunk a biztosítási díjat. Ezt onnan tudom, hogy amikor már talán egy fél éve is voltunk a Hortobágyon, egyik este értünk jöttek a rendőrök: be kell menni az irodába. Szegény édesanyám a pokol összes kínját végigszenvedte újra, mert azt hitte, hogy minket, fiatalokat azért szedtek össze, mert visznek Szibériába. Szerencsére nem ez történt A gazdaság irodájában leültettek bennünket, mint írástudókat. Tollat adtak a kezünkbe és egész éjjel mindenkiről a biztosítási lapokat állítgattuk ki meg a bélyegeket ragasztottuk rájuk. Ez azért volt ilyen sürgős, mert az OTI-tól ellenőrzést vártak. *** Azt mondták, hogy innen soha nem szabadulunk, abban ne is reménykedjünk. Nyugodjunk bele, az életünket itt kell leélnünk, be kell illeszkednünk az itteni életbe. Majd szépen össze fogunk házasodni az itteni emberekkel. Ezt azonban hiába mondták, mi végig elkülönültünk. Közülünk senkinek sem jutott eszébe, hogy megnősüljön, vagy férjhez menjen itteni emberekhez. Még a baranyai internáltaktól is elkülönültünk. A szabadulásunk után néhány hónappal eljött hozzánk például Hatvanba egy baranyai gazdalegény, aki igen jómódú volt még akkor is. Megkért, hogy legyek a felesége, de hiába. El sem tudtam volna képzelni 93
