Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - A hortobágyi Borzas-tanyán
a fülkében, egy meg velünk a kocsiban. Én azt mondtam nekik, ott is emberek élnek. Dolgoztatni dolgoztathatnak, de enni is kell, hogy adjanak. Az autó ponyvával volt letakarva, kilátni nem lehetett Néha azonban a szél félrelibbentette a ponyvát. így láttam meg, hogy a tiszafüredi hídon megyünk keresztül. A kísérőnk flegma volt, nem mutatott együttérzést, de nem is gorom- báskodott. A Hortobágyra Tiszafüred után érkeztünk meg. Amikor megálltunk, egy nagy pusztaságot láttunk magunk körül. Reggel 8-9 óra tájban érkeztünk meg, és ott várakoztunk délután öt óráig. Az ávósok parancsra vártak, hogy merre vigyenek bennünket. Dzsippel szaladgáltak ide-oda. Elmentek, visszajöttek. Végül közölték velünk, hogy szállást csináltak nekünk, oda fogunk menni öt óra után. Öt óra után tényleg megindultunk, de nem egy helyre. Az elágazásnál kétfelé osztották autókat; egyik jobbra, másik balra. Előfordult az, hogy az idős családot egyik helyre, a hozzájuk tartozó fiatalokat a másik helyre irányították. Az idős Bereczéket eltelepítették Kónya pusztára, a fiatal Bereczéket meg a Borzas-tanyára. Mi is a Borzas-tanyára kerültünk. Útközben, még a tiszafüredi várakozás közben sem engedtek beszélgetni a kitelepített társakkal, csak este, amikor a szálláshelyre megérkeztünk. A Borzas pusztai tanyán egy hodályt jelöltek ki szálláshelyül. A lovakat, birkákat nem sokkal azelőtt hajtották ki belőle. Szalmát szórtak le a földre, azon kellett aludnunk. A holminkat az első éjszaka kint kellett hagynunk az udvaron. Még aznap este jöttek a gazdaság emberei és megkérdezték, hogy ki vállalkozik éjszakai aratásra. A férjeinket itt nem találtuk meg, őket máshova vitték. Csak asszonyok, gyerekek és öregszülők voltak ezen a tanyán. Én iparos családban nőttem fel. Életemben nem kapáltam, nem arattam. Nem vállalkoztam aratásra, hanem a gyerekekre vigyáztam. Voltak ott egész kicsi gyerekek is: féléves, egyéves, másféléves. Másnap már mindenkinek menni kellett dolgozni. Én mondtam az asszonyoknak: Menjetek, majd én vigyázok a gyerekekre. Másnap az ávósok már nem maradtak velünk. Egy Csiszér nevű párttitkár volt az irányító. Rendőrök vigyáztak ránk, hogy meg ne szökjünk Őket legtöbbjüket Debrecenből vezényelték ide büntetésből, mert volt valami bűnük. A Borzas-tanya Nagyivántól hat kilométerre, Tiszafüredtől meg tizenhat kilométerre volt. Néhány napig azt ettük, amit hazulról hoztunk. Később elvették tőlünk a szalonnát, a zsírt, a lisztet, kinek mije volt. Kialakítottak egy konyhát és ebből főztek számukra. A hatvaniakon kívül éltek a táborban "Titó-barátok" is: mohácsiak, pécsiek és 75
