Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - Előzetes letartóztatás és kihallgatás
újhatvaniban kettőt. Ötvenöt éves voltam, amikor a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályt elvégeztem. Fiatal koromban nagyon nagy szegénységben éltünk, mert nem volt munkalehetőség. Télen akció-munkák voltak, csak három napot lehetett dolgozni egy héten, de egy családból csak egy. 1937-ig napszámba jártam, akkor protekcióval bekerültem a vasúthoz. Nagy rimánkodás után vettek fel, mert látták, hogy milyen szegények vagyunk. A fütőházhoz vettek fel, de én nem akartam fűtő lenni, ezért átmentem a pályafenntartáshoz, onnan kocsirendezőnek. Egy darabig a Ferencvárosban is dolgoztam, de nem szerettem a bejárást, ezért visszajöttem Hatvanba. Amikor bejött a demokrácia, a pártembereknek olyan nagy szavuk lett, mint az atyaistennek. A szakszervezetnek 1945 óta vagyok a tagja, a demokrata pártban is benne voltam, a szociáldemokrata pártban, de amikor 48-ban egyesültek, engemet kizártak, mert azt mondták nekem, hogy "Balkán típus, kalmár leszármazott, politikailag fejletlen, újságot nem olvas." Erre úgy emlékszem, mintha ma történt volna. Amikor megkérdezték, hogy egyetértenek-e a kizárási javaslattal, mindenki megtapsolta. Azért zártak ki, mert négy gyermekem volt, és amikor volt a mii-pengő, nem tudtunk megélni. Egy havi keresetemből egy kiló sót nem tudtam venni. Ezért aztán mentem cserélgetni, feketézni. Ezt kellett csinálnom, hogy a négy gyermekemet tudjam tartani élelemmel, meg ruhával. Ezért voltam én bűnös, mert négy gyermeket neveltem a hazának. Az újhatvani tüntetés idején én Hatvanban szolgáltam, mint váltókezelő. Sajnos, 1946 és 50 között szereztem két pártembert, ellenséget. Igazában nem is én, hanem a feleségem. 1946-ban hoztak Szabolcsból egy vagon krumplit. Azt mondták, ezt elsősorban a nagy családosoknak osztják szét. A feleségem már reggel öt órakor odament a vagonhoz, mert nekem hét órára szolgálatba kellett mennem. Hiába vártam, nem jött haza. Elindultam, a gyerekeket bezártam a lakásba. Mentem szolgálatba a túrái toronyba. Odajött az egyik kollégám és mondja: "Nem kapott a feleséged krumplit./Ötven kilót kellett volna kapni./ Sőt Gál Náci/Gál Ignác csúcstitkár/ letolta a feleségedet, amiért kért krumplit." A krumpliosztás után Gál odajött a toronyhoz, engemet kihívott és azt mondta: "Géza! A feleségednek nagy pofája van." Erre én azt válaszoltam: "Náci bácsi! A lónak van pofája, meg magának, vegye tudomásul." Erre az volt a válasza: "Majd lesz gondom rátok!" Amikor hazaértem, mondtam a feleségemnek: "Anyus! Mi történt?" "Hát képzeld - azt mondja - ott állok a vagonajtóban, a fejem fölött dobálják be a zsákot a tisztek és a pártemberek. Hiába álltam az ajtóban, nekem nem adtak, csak 51
