Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - A hortobágyi Kónya-tanyán
El nem lehet mondani, hogy mit éreztünk. Majdnem szívbajt kaptunk. Nagyon elkeseredtünk, de amikor csak telt az idő, mégis lefeküdtünk aludni. Itt volt nálunk éppen édesanyám is, vesztére. Éjszaka két óra tájban nagy zörgetésre ébredtünk. Még egy kicsit mérges is voltam magamban. így kell ennek a Lacinak hazajönni? Soha életében nem ivott. Helyette azonban az ávósok nyomultak be az ajtón. Törtettek befele. Magyarázták nekem, hogy értsem meg, innen el kell mennünk. "Nem akar az urával találkozni?" Hát hogy ne szeretnék? Akkor írjam alá a papírt, mert csak akkor találkozhatunk. Amikor aláírtam, azt mondták, mostmár pakoljak össze. Én azonban nem pakoltam. Ami kéznél volt, azt ők szórták fel egy ponyvás teherautóra. A két gyermekem álmos is volt, fáradt is, nem is értettek semmit az egészből. Pirinkó hóna alá fogta az apja vasutas sapkáját, azzal szállt fel a teherautóra. Lackó meg a piros pettyes labdáját vette magához. Őneki ez volt a vinnivaló, semmi több. Az édesanyámról azt mondtam az ávósnak, hogy engedje el, mert egész életünkben veszekedtünk egymással. Csak az hiányzik, hogy még oda is velünk jöjjön. - Erre fel elengedte. Mennyire fájt ez nekem, hogy ilyet kellett mondani. Egyetlen gyermeke voltam az anyámnak, de csak így tudtam megmenteni. Ezután elindultunk, de nem mentünk messzire, csak a rendőrséghez. Ott felsorakoztak az autók. Utána elmentünk a kilenclyukú hídig. Ott szintén felsorakoztak az autók. Az ávósok szemben álltak velünk. Na, gondoltam, most biztosan agyonlőnek bennünket. Láttam is a közelben olyan árkokat, amelyeket a rizsföldek mellett ástak. Biztosan nekük ásták ezeket. Ha így van, jól van, mehetünk. De később azt mondták, üljünk fel ismét az autóra, és akkor mentünk Kónyára. Elrendezkedés, munka Kónyán Mikor Kónyára megérkeztünk, nagyot néztünk, hogy mi lesz itt velünk. Itt nem lehet lakni. Egyetlen ház volt a közelben, az is egy ócska kis vályog ház. Volt még egy fészer féleség, ahova a gépeket rakták, meg birkahodály, három. Éjszakára bementünk egy kicsi szobába, de lefeküdni nem tudtunk, csak leülni azokra a csomagokra, amiket magunkkal vittünk. Egyik karomra a nyolc éves Pirinkó, a másikra a három éves Lackó hajtotta a fejét. Lackó borzasztóan anyás volt. Ha mégegyszer gyereket nevelnék nem engedném, hogy ennyire anyás legyen. Borzasztóan féltettem őket. Reggel láttuk, hogy a birkákat kihajtják az egyik hodályból. A helyükön méteres vastagságban trágya volt. Azt kiszórták, harminc centi vastag szalmát terítettek le, azt deszkákkal körbe kerítették. Nagyon szűkös volt a hely. Egymás mellé kellett állnunk és annyi helyet jelöltek ki számunkra, amelyen hárman elfértünk. 120
