Németi Gábor: Dolgozatok Hatvan múltjából: Hatvan lakói a honfoglalás előtt - Hatvani Füzetek, Új folyam 1. (Hatvan, 1996)
milyen természetes akadály választotta el: patakmeder, szakadópart, magaslat. Egy-egy sír került elő a Balassi Bálint utcában, és a Báthory utcában. Már előbb említettük, hogy halottaikat a temetés előtt elhamvasztották. A sírba kisebb- nagyobb edényeket tettek, de a hamvakat (hamu és csonttörmelék) a sírgödör közepére rakták hosszúkás halomba, s ezt vették körül edényekkel. Ezekbe valószínűleg ételt tettek, bár volt közöttük olyan is, amit szájjal lefelé fordítva raktak a sírba. Az ilyen sírokban minden esetben nagyszámú edény található (tízhúsz, olykor húsznál is több). Az úgynevezett szórthamvas temetkezés feltehetően a régebbi időben volt szokásban. Később elterjedt az úrnás temetkezési mód. Ezt az jellemezte, hogy a hamvakat egy nagyobb edénybe tették a sír közepére és mellé raktak egy-két edényt, lényegesen kevesebbet, mint a szórthamvasnál. A tállal lefedett úrna tetejére rendszerint egy kisebb edényt tettek a hamvak fölé. Megfogalmaztak olyan véleményt, hogy a hatvani kultúra temetői mind a strázsahegyi lakótelephez tartoztak. Szerintem ez nagyon valószínűtlen. Elképzelhetetlen, hogy a strázsahegyi halottakat több kilométer távolságban lévő temetőkbe temessék. A Strázsahegyhez legközelebb a Tízholdon tártak fel sírokat (Balassi Bálint, Akácfa, Nyírfa utca). Még ezek is legalább egy kilométerre vannak a teleptől. Nem beszélve a Delelő utcai temetőről, amely légvonalban is legalább három kilométerre van. Sokkal valószínűbb, hogy a temetők közvetlenül a telepek szomszédságában voltak, úgy mint napjainkban. A feladat az, hogy a jövőben megkeressék a temetők mellett a telepeket. A hatvani műveltség kora i.e. 1650-1600 körül ért véget. Felváltója és folytatója a füzesabonyi kultúra. A hatvani kultúra területét fokozatosan hódította meg a ma még ismeretlen eredetű füzesabonyi népcsoport. A középső bronzkor első harmadában nyomultak a Szamos völgyéből a Tisza és a Hemád irányába, majd a Hemádtól nyugatra fordulva a Zagyváig és a Galgáig pusztították a síkságokon fekvő hatvani telepeket. A közel két évszázados békés életet derékba törte a füzesabonyi kultúra népének támadása, de a nagy lélekszámú hatvani népesség ezt a csapást is kiheverte. Erősen keveredve az újonnan jött néppel, az elődök vívmányait továbbfejlesztve új anyagi kutúrát alakítottak ki és tovább éltek a füzesabonyi népesség mellett. A hatvani és a füzesabonyi műveltségen kívül még két bronzkori kultúrát kell figyelembe venni: a pilinyít és a kyjaticeit, a késő bronzkorból. A pilinyi kultúrát egy hatalmas, mintegy ötven liter űrtartalmú cserépedény képviseli, amelyet darabokra összetörve gyűjtöttem be, de az egri múzeum restaurátorai remekül helyreállították. Gál József hatvani múzeumbarát jelentette, hogy a nagygombosi honvéd sportpálya szomszédságában régészeti leletek kerültek elő vízvezeték árkának 10 ásásakor. Szabó János Győző leletmentő ásatást végzett, amelynek eredményeként megállapította, hogy egy kyjaticei kultúra népének temetőjéből kerültek elő a leletek. A szkíták A szkíták a Fekete-tengertől északra elterülő füves pusztákról i. e. 550 körül nyomultak be az Alföldre és az ország északi vidékére. Ők voltak az első olyan nép Hatvan vidékén, akiket már név szerint ismerünk az ókori írók leírásaiból. Ugyancsak ők voltak területünkön az elsők, akik már nemcsak a rezet és a bronzot, hanem a vasat is felhasználták. A vidéket elfoglaló szkíták az itt talált lakosságot nem pusztították ki, csak meghódították, majd összeolvadtak velük. Tovább fejlesztették a fazekasság technikáját azzal, hogy meghonosították a fazekaskorong használatát. Az első szkítakori sírleletek 1897-ben kerültek be a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe Hatvanból. A Brindza dűlőből pedig telepleletek bizonyították itteni jelenlétüket. Társadalmukban az ősi egyenlőség felbomlása előrehaladt. A vezető réteg tulajdonában vagyon halmozódott fel, másfelől a foglyul ejtett ellenséget rabszolgává tették. A szkíták uralma vidékünkön az i.e. IV századig tartott, akkor kiszorították őket a benyomuló kelták. A kelták Hatvan vidékén A szkítákat követően a kelták voltak az elsők vidékünkön, akikről már nemcsk a régészek által feltárt tárgyi emlékek adnak hírt. Róluk már viszonylag bőséges és többé kevésbé hiteles adatokat találunk a velük egyidőben élt civilizált népek írástudóinak feljegyzéseiben. A kelták, akiket a rómaiak gal tusoknak neveztek Európa sok országában megfordultak és megtelepedtek Britanniától Törökországig. Hazánk területén már i.e. 400 körül megjelentek, de általános elterjedésük az i.e. 3. század elején következett be a Kárpát medencében. A Duna vonalán érkező kelták Vác irányából hatoltak a Zagyva völgyében lefelé. Észak-Magyarország területét az ősi, cotini és taurisci nevű törzseik szállták meg az ókori történetírók feljegyzései szerint. A korábban itt élő szkítákat váltották fel, vagy elűzték, vagy meghódították őket. Hatvan környékén már a tizenkilencedik század végén előkerültek a kelták itteni életének bizonyíttékai. A kilencvenes években kibővítették a hatvani pályaudvart és a földmunkák során régiségek kerültek elő. A Nemzeti Múzeum Posta Bélát bízta meg leletmentő ásatással, aki megállapítottta, hogy a leletanyag 11
