Németi Gábor: Dolgozatok Hatvan múltjából: Hatvan lakói a honfoglalás előtt - Hatvani Füzetek, Új folyam 1. (Hatvan, 1996)
A bronzkor legkorábbi szakaszában vidékünkön is a zóki kultúrát kialakító népesség lakott. Ezt hódította meg, ezt olvasztotta magába a Kárpátokon túlról benyomuló népesség, amelynek döntő szerepe volt a hatvani műveltség kialakításában. Társadalmuk még nem tagolódott osztályokra, de az ősi egyenlőség bomlása már megkezdődött. Kezdett kialakulni egy vezető réteg, amely nemcsak magához ragadta az irányítást, hanem vagyont is felhalmozott. Ennek a vezető csoportnak lehetett a lakóhelye a Strázsahegyen. Telepüket azért alakították ki itt, mert a magaslaton jobb volt a védekezési lehetőség a támadásokkal szemben. Mesterségesen is megerősítették: a hegyoldalt meredekebbre ásták, ahol szükséges volt árkot és kerítést készítettek. A társadalmi különbségek azonban még nem voltak nagyok. Erre utal, hogy a sírmellékletek csaknem egységesek. A Hatvanban feltárt sírok mellékletei csak annyiban különböznek, hogy az egyikben több, a másikban kevesebb cserépedény található. Egy esetben került elő olyan sír, amelyet a többitől eltérően kődarabokkal borítottak be. Települési módjuk a teli. A korábbi időket jellemző nagyobb népmozgásokat, háborúskodásokat nyugalmasabb korszak váltotta fel, ami lehetővé tette, hogy a népesség hosszú ideig lakjon egy helyen (közel kétszáz éven át). Ezalatt a háztartási hulladék felhalmozódott, amit tetézett az is, hogy a házak egy idő után összeomlottak (esetleg féregtelenítés céljából maguk a lakók felgyújtották). A hulladék és az omladékréteg vastagsága több méterre növekedett az idők folyamán. Az így kialakult magaslatot nevezik telinek. A korszak viszonylag békés jellege mellett, különösen annak kezdetén és végén előfordultak összeütközések, ezért a lakótelepeket olyan helyen építették ki, amely magaslat volt, vagy vizek által védett. Az egymástól elszigetelt telepek lakosai sáncokkal, vízi és hegyi erődök építésével is igyekeztek magukat védeni. A telepek egymástól 4-8 kilométerre helyezkedtek el. Hatvan területén magaslaton létesült telep volt a strázsahegyi, továbbá valószínűleg a Kálvária dombi és a Delelő utcai. A Bér patak melletti telepet mocsarak védhették. A strázsahegyi telep egyik, a Zagyvára néző oldalán mesterséges sáncok utalnak erődítési törekvésre. Tudtunkkal ásatások még nem bizonyították, de minden bizonnyal a telep többi oldalán is voltak árkok, esetleg kerítések. Általában az a vélemény, hogy a társadalom ebben az időben még egyenrangú nemzetségekből és nagycsaládokból állt. E mellett azonban van olyan vélemény is, amely szerint a hatvani népesség társadalmán belül már a kialakult nemzetségi arisztokrácia jelentősebb hatalomra tett szert, és a köznéptől elkülönülve élt. "Ennek korai bronzkori formáját legjobban a hatvani kutúra telepei tükrözik. Falvait szinte kivétel nélkül belső erődítési rendszer osztotta két részre: a 6 centrális fekvésű kisebb részt az arisztokrácia, az azt övező nagyobbat a köznén lakta". Ez a leírás alkalmazható a strázsahegyi telepre is némi módosítással. A nemzetségi arisztokrata réteg lakhelye lehetett a Strázsahegy legmagasabb pontján, a Zagyva felől sáncokkal védve, ettől a keletre húzódó kevésbé védhető területen pedig a köznép. A lakótelepen épített házak még nem rendeződtek utcákba. Rendszertelenül helyezkedtek el. Méretük különböző volt. A legnagyobb hossza meghaladta a húsz métert, alkalmas volt több kiscsalád befogadására. Előfordult, hogy a párhuzamosan elhelyezkedő házak között öt méter távolság volt, máskor csak egy méternyi sikátor választotta el a házakat egymástól. A házak középső vonalában oszlopok voltak leásva, ezek tartották a tetőt. A falak magasságát 3-4 méterre lehet becsülni. A tető középütt élbefutó nyeregtető volt. A falak fából épültek olymódon, hogy oszlopok közé sövényfalat húztak, amelyet aztán kívül-belül betapasztottak. Ezt szokták patics falnak nevezni. A leégett házak faanyaga megsemmisült, de a paticsdarabok máig jól megőrzik a vesszőfonat nyomait. A lakóházak belsejét először feltöltötték sárgás agyagos földdel, majd ezt ledöngölték, végül lekenték sárral. A padlót időnként újból lesározták, úgy mint a közelmúltban is tették a földpadlós házakban. A ház bejárata valószínűleg az egyik hosszanti fal közepetáján volt. A tűzhely a ház közepén foglalt helyet, amely agyagból volt megépítve és a padlóból kissé kiemelkedett. Megélhetésükben minden bizonnyal szerepet játszottak az összegyűjtött erdei gyümölcsök, gombák, de erre csak következtetni lehet. Egyedül a gyűjtögetéssel szerzett folyami kagylóknak lehet megtalálni a maradványait a telephelyen. Természetesen vadásztak is, de hogy milyen vadakra, azt csak az összegyűjtött csontmaradványok módszeres vizsgálata után lehet majd megállapítani. A napjainkban is ismert vadállalatok mellett számításba jöhetett az őstulok is, amely csak a középkorban pusztult ki hazánk földjén. A sok agancsból készült eszköz a szarvas, a vaddisznóagyarak pedig a vaddisznó vadászatára utalnak. Élelmiszereik egy részét halászattal szerezték az akkor sokkal bővebb vizű Zagyvából, illetve a környéken található mocsarakból, tavacskákból. A halakat már régebben el tudták ejteni horoggal, sőt nyíllal is. A telephelyeken előkerült agyagból égetett hálónehezékek a hálóval történő halászat ismeretére engednek következtetni. A vegyes gazdálkodásban a földművelésnek már nagyobb szerepe volt, de erről meglehetősen keveset tudunk. Az agancskapák sokasága a földművelés egy bizonyos technikájának bizonyítéka. Azt meg lehetett állapítani, hogy termelték, illetve fogyasztották a búzát, árpát, kölest, borsót és a lent. "A hatvani műveltség keleti öröksége volt a ló meghonosítása", de a ló munkaerejének korabeli felhasználására vonatkozóan még nincsenek általánosan 7
