Németi Gábor: Dolgozatok Hatvan múltjából: Hatvan lakói a honfoglalás előtt - Hatvani Füzetek, Új folyam 1. (Hatvan, 1996)
földbirtokot a megélhetéshez. Ha a helyzet azt kívánta, a katonai egységeket más tartományba, olykor a birodalom távoli vidékeire vezényelték. Háború idején harcoltak, békeidőben közmunkákat végeztek: utakat, táborokat, erődöket építettek, erdőt irtottak, mocsarat csapoltak. Ok gyártották az építkezésekhez szükséges téglákat, cserepeket. Minden bizonnyal római katonák munkájával létesült a nagygombosi őrállomás. Ők építették az őrtornyot, a lakóépületet, a kerítésfalat és a védóárkot. Az építőköveket a közeli hegyekből termelhették ki, a téglákat pedig Pannóniából szállították ide. Az sem lehetetlen azonban, hogy helyben gyártották, hiszen a Strázsahegyen erre a célra kiváló agyagot találhattak, amiből évszázadok óta készítettek cserépedényeket a helybeliek. A nagygombosi római katonai őrállomás az első módszeresen felkutatott és feltárt római erőd szarmata területen, amely az észak-déli irányban folyó Zagyva partján, a környék legfontosabb átkelőhelyén épült. Itt keresztezi a Dunakanyartól Miskolc felé vezető ősidők óta használt útvonalat az a másik, amely a Zagyva völgyén az Alföld felé halad. A hatvani őrállomásnak az volt a feladata, hogy biztosítsa és ellenőrizze a Zagyván való átkelést. Ennek felépülése és fenntartása csak a szarmatákkal való megegyezés alapján képzelhető el, de hogy a hozzájárulásukat önként és szívesen adták-e vagy római nyomásra, az nem biztos. Eddig a római birodalom határától ilyen nagy távolságra még nem találtak római támaszpontot hazánk területén. Az őrállomás feladására vonatkozóan nincsenek adatok. Feltételezni lehet azonban, hogy nem lehetett hosszú életű, s a szarmata sáncrendszer feladásával egyidőben, a Valentinianus császár halálát követő években (375) katonai rendeltetését elvesztette. A használatlan őrállomás kezdetben az idő martaléka lett, később a környék lakossága elhordta anyagát építkezéseihez. Az ásatások idején a régészek az őrállomástól 58 méterre lévő tanya körül nagyszámú tetőcserép darabot, követ és habarcstörmeléket figyeltek meg a felszínen. Nem lehetetlen, hogy ennek építéséhez is használtak az őrállomás anyagából. Már az ásatások idején felvetődött az a gondolat, hogy ezt a párját ritkító történelmi romterületet konzerválni kellene, és lehetővé tenni bemutatását az érdeklődőknek. Akkor, főleg a nagygombosi laktanya közelsége miatt, ez nem valósulhatott meg, ezért úgy döntöttek, hogy a kiásott maradványokat visszatemetik. A katonaság azóta elvonult Nagygombosról, már csak a szükséges pénz hiánya az akadály. Remélni lehet, hogy eljön az az idő, amikor ez az akadály is elhárul. Addig csak az ásatások dokumentumai, a leírások és a Balázs Lajos által készített makett alapján tudjuk elképzelni, milyen lehetett a katonai őrállomás a Zagyva közelében 1600 évvel ezelőtt. 18 A Csörsz-árok készítői A Csörsz-árok a honfoglalás óta ismeretes emléke a régmúlt időknek, amely régóta foglalkoztatja a nép és a műveltek képzeletvilágát. Környékünkön két falu neve is kapcsolódik hozzá: Jászárokszállás és Ároktő egyaránt tőle kapta a nevét. A Csörsz-árokra vonatkozóan számos mondát gyűjtöttek a Jászságból. Ezek szerint egy Csörsz nevű király vagy királyfi azért ásatta az árkot, mert Délibáb királykisasszony csak akkor volt hajlandó hozzámenni feleségül, amennyiben hajóval megy érte a vőlegénye. A régészek úgy vélték, hogy egy ősi sáncrendszer maradványai az Alföldön található árok szakaszok. Csak 1962-ben kezdték meg a módszeres kutatást. Ennek eredményeképp megállapították, hogy a Csörsz-árok vagy Ördögárok néven ismert árkok egy összefüggő védmű rendszer részei, amely a IV században épült, amely a szarmaták földjét vette körül északon és keleten. Ezt az Alföldet körülölelő többsoros sáncrendszert a szarmaták építették római szakemberek irányításával, illetve segítségével Nagy Constantinus császár uralkodásának idején, a 322-332 közötti években, egy olyan időszakban, amikor a rómaiak és a szarmaták egymással békében éltek, másrészt mindkettőjüket fenyegette a keletről jövő népek támadása. Rendeltetése kettős volt: egyrészt a szarmaták lakta területeket kellett védelmeznie a keletről jövő támadásokkal szemben, másrészt a támadókat az Al-Dunához vagy a Duna-kanyarhoz kellett terelni, ahol a római birodalom határvédelmét kellően megerősítették. A többsoros sáncrendszer legészakibb vonala, az úgynevezett Nagy- Csörszárok Ároktőtől indul a Duna-Tisza között és Mezőtárkány alatt lép Heves megye területére, de itt már a századunk elején is alig volt látható. Dormándnál és Kál mellett jól megfigyelhető. Elhalad Tamabod, Tarnazsadány mellett és Jászárokszállásnál jut el a jász földre. Innen tovább halad Csány-Hatvan felé, de Csánynál csak halvány nyomaira emlékeznek a legöregebbek. Hatvan határában teljesen eltűnt. Az 1960-as évek végén Patay Pál és Soproni Sándor a hatvani gimnázium honismereti szakkörének diákjaival tervásatást végzett Csány és Hatvan között a Sashalom dűlőtől a Brindza-tanya vonalában a Zagyváig, melynek eredményeként sikerült feltárni a Csörsz-árok itt húzódó szakaszát, és egyértelműen megállapítani annak nyomvonalát. Az avarok A Kárpát-medencébe az orosz síkságról nyomultak be az avarok 568-ban. Ekkor azonban valószínűleg csak a déli területeket szállták meg, mert az északi országrészeken régészeti leletek nem utalnak jelenlétükre. Velük szinte egyidőben jelentek meg az első szláv népcsoportok, akiket az avarok sokáig 19
