Berecz Mátyás (szerk.): Az Egri Vár Híradója 44-45. (Eger, 2013)

Tóth Viktória: Nils és Pocok kalandjai

I

lépcső körül terült el.

Nagy volt a nyüzsgés, a sok fiatal sietett egy nagy épületbe könyvekkel felpakolva. Iskola lehet, gondolta Nils. Bement utánuk, hátha talál ennivalót. Hatalmas oszlopok közt sétáltak. Egy nagy kőlapokkal teli térre értek, ahol galambok repkedtek. Nilsék is közéjük merészkedtek és csendesen enni kezdték a madaraknak szánt magokat.

Az egyik galamb egy csodamasináról mesélt nekik, ami az asztalra varázsolja a város utcáit.- De jó lenne látni - mondta Nils és Pocok. Márton a hátára hívta őket és felrepültek a galambot követve. Nils már látta a nagy csodát. Az asztalon egy teret és két szobrot látott.

A galamb, akit Jánosnak hívtak, mesélt nekik az egri híres Dobó térről. Alig fejezte be a mesét, máris repültek a szobrokhoz. Középen egy nagy hős állt, Dobó Istvánnak hívták. Nils és Pocok tisztelgett neki, ahogy azt régen már megtanulták.

A tér jobb oldalán lovas szobor állt, fel is mászott rá a két kalandor. Míg Mártonék felrepültek és a háztetőkön pihentek.

Ismerős hangra lettek figyelmesek. Akka közeledett feléjük a többi vadlúddal. Lassan indulniuk kellett tovább, Spanyolország felé. A téren álló emberek csodálkozva nézték őket.

Nilsék még látni szerették volna a magasból a város esti fényeit. így a vár felé vették az irányt. A hosszú várfalra felrepültek és megpihentek a vadludak.

Búcsút intettek ennek a gyönyörű városnak, ahol sok szép élmény érte őket. Barátjuk, János is elköszönt tőlük, aki hiányozni fogNilséknek.

Szárnyra kelt a nagy csapat, elhagyták a magyar tájat. Messzire repültek, ahol új kalandok várták őket.- Remélem, bármerre is járnak, nem felejtik el a mi kis hazánkat.

De ez már egy másik álom lesz, amit ez a bártor kislegény, Nils álmodik, persze, ha a jószívű manó is ezt akarja.

Köszönöm, hogy elolvasták!

145