Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 40-41. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 2009)
Erdei László: Balázsdeák István emlékezete
két gyermeke István és Borbála , kik boldogan futottak a kapuhoz mikor a vitéz családfő a harcmezőről épségben hazaérkezett. Jó nevű katonai családból származott. Apja Balázsdeák Márton, Gyula várának volt egyik huszárja. Vitézségéért 1563. november 13-án Ferdinánd királytól nemességet kapott. A törökök 1566-ban megtámadták és elfoglalták a várat, amikor a harcok alatt hősi halált halt. Gyula városa hőséről egyik utcáját Balázsdeákról nevezte el, mely a mai napig létezik! Két fivére pedig 1552-ben Temesvár védelmi harcában esett el, mely sereget az a Szulejmán Ahmed pasa vezetett, aki Ali pasával Szolnoknál egyesülve vonult Eger vára ellen. A családi birtokok török kézre kerültek, a fiatal Balázsdeák Istvánnak kardja, bosszúvágya és hazaszeretete maradt. Ha valahol akkor Eger várában napról-napra láthatta, milyen vidám szívvel és mily nagy lelkesedéssel mennek a katonák vitézi próbákra, harcokra hazájuk védelme érdekében. Részt vehetett a halálos bajviadalokban. Tapasztalhatta, hogy minő örömmel fogadják őket a város és a vár lakói, mint a csatából visszatérő hősöket. Számtalanszor együtt harcoltak Balassi Bálint költővel, aki 1579-1582 között hadnagyként szolgált a várban. Hős vitéz volt, aki példaképe volt beosztott katonáinak. Amikor a cselvetésről visszatértek alkalma volt a verseivel ismerkedni. Balassi az évszázad legnagyobb költője gyönyörű hazafias és dicsőítő verseket írt a végvárak életéről. Szerelmes volt Losonczy Annába, Ungrád Kristóf feleségébe ki a főkapitányságot Kolonics Bertalantól átvette. Eger területileg a Habsburg királyi országrészben a Kassai főkapitánysághoz tartozott. Mind Miksa mind pedig Ferdinánd majd Rudolf király az egri vár élére hűséges, nagybirtokos alattvalóit innen nevezte ki, akik általában 3-4 évig szolgáltak itt. Balázsdeák István az egri várban kilenc főkapitányt szolgált: Zoltay István (1548-1562), Horváth Ferenc (1562-1563), Mágochyi Gáspár (1564—1567), Forgách Simon (1567-1569), Ungrád Kristóf (1569-1576), Kolonics Bertalan (1576-83), Ungrád Kristóf (1583-1587), Rákóczi Zsigmond (1588-1594), Préposvári Bálint (1591-1594). A sok átmeneti állapotban a várat Balázsdeák István alkapitány vezette. Felügyelte a vár újjáépítését, ügyinek intézését A végvári