Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 39. (Eger Vára Baráti Köre Eger,2007)
H. Szilasi Ágota: Erdélyben vendégeskedő akvarellek
biennálérendszer globális problémáitól. ,, Súlyos gondot okozott mindig - szinte mindegyik magyar biennalen -, hogy nem voltakjelen a műfaj legjobb hazai képviselői, a szakma öregjei. Az is jellemző volt, hogy éppen távolmaradásukkal jelezték művészeink másként gondolkodásukat. " - írta Lengyel László még a rendszerváltozás előtt. A szocializmus három T-s művészetpolitikája (Tilt, Tűr és Támogat - a szerk.) idején a modern szemléletű kortárs alkotók viszonylatában Egerben, - így az egri vármúzeum kortárs akvarell gyűjteményében is - sajnos tetemes hiánylista állítható össze: Deim Pál, Keserű Ilona, Lakner László, Maurer Dóra, Nádler István, Bak Imre..., s hiányuk talán soha sem lesz pótolható. A nyolcvanas évek azonban - amikor a neoavantgarde, ha csak rövid időre is, de a hivatalos művészet elfogadott elemévé vált - a biennálék életében és főleg a múzeum képzőművészeti gyűjteményének gyarapodása terén igen jó időszaknak számított: Altorjai Sándor, Bartha László, Bukta Imre, Július Gyula, El Kazovszkij, Stefanovits Péter, Szemethy Imre, Szirtes János, Szikora Tamás egy-egy műve került a gyűjteménybe. 1 A rendszerváltoztatás idejének jellemzésére, s benne az akvarell elfoglalt helyére, talán Bajkay Éva világított rá igazán, mikor 1994-ben ezt írta: „Az akvarellfestészetfellendülését - és válságkorszakunk ez irányban hat meggyőződésem szerint — mindig is azok az időszakok adták, amikor a megrázkódtatások után megnőtt a kiteljesedés utáni vágy és felértékelődött a gyors reflexió. " Az utóbbi évek nagy felismerése volt, hogy az eddigi apró technikai változások immár erős szemléletbeli váltást eredményeztek. A technikai tisztaság, az egyértelműség, a szabályosság igénye odaveszett. Már nehéz megállapítani, s vitákat is szült, hogy „meddig akvarell az akvarell". Illetve komoly kérdés az, hogy meddig engedhető meg a mindent magába olvasztó, jellegtelenségbe süllyesztő, vagy éppen érdekes felületekhez, hatásokhoz vetető „kevert-vegyes technikák" jelenléte a kiállításon, a gyűjteményben. Egy biztos pont azonban van: az akvarell technika legvarázslatosabb tulajdonsága, az áttetszőség. Változik a hordozó anyag is: a papír mellett lehet akár fa, textil, kő, vagy bármi más, melynek felületén a víz1 Dőlt betűvel szedtük azoknak a neveit, akik müveikkel szerepeltek az erdélyi vándorkiállításon - a szerk.
