Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 38. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 2006)

Németh Csaba: Ludányi Tamás, Eger „vasfejű" püspöke

az elutazásakor Bebek Detre nádor mellett Bálint pécsi és Mihály veszp­rémi püspököt, valamint Pásztói János volt országbírót hatalmazta fel a bírói ítélethozatal jogával. Vagyis Tamásnak éppen az ország egyik leg­főbb bírájával szemben kellett eljárnia. 64 A macsói bánsághoz tartozó megyékben az a gyakorlat alakult ki, hogy ha az uralkodó két bánt nevezett ki, akkor mindketten tar­tottak egy-egy alispánt. Ezek legszűkebb familiárisaik köréből, azok vezető rétegéből kerültek ki. A Ludányiak Baranya megyét 1402 szeptemberében Aracsai István és Emőkéi Dezső mester segítségével igazgatták. Az Emőkei­család a Ludány-nemzetség egyik ágát alkotta, tehát Dezsőt rokoni kapcsolat fűzhette uraihoz. 65 Bodrog megyei alispánjaikat Engel Pál nem különítette el Új­laki László későbbi bán hivatalnokaitól. Az elsőként megnevezett Derzsi Pétert később valóban az Újlakiak szolgálatában találjuk. 1402. márciusi hivatalviselése idején azonban a Ludányiak voltak a bánok, tehát az ő alispánjuknak kellett lennie. 66 Az 1402. december a pálosok elfoglalták a birtokot, s őt decemberben ara kényszerítették, hogy a fellebbe­zését vonja vissza. Mivel ezt csak félelmében tette meg, arra kérte a pápát, hogy semmi­sítse meg ezt az egyezséget. IX. Bonifác pápa magyarországi követét, Angelus bíborost szólította fel, hogy hozzon ítéletet a perben. ZsO. II/l. 1568.: A nádor e tényről még áprilisban értesítette a püspököt egy, az ő illeté­kességi körébe tartozó ügy kapcsán, melyet március 8-án, Visegrádon tárgyalt meg az említett négyes bizottság. Ekkor Negyveni Kozma fia János diák felesége: Dorottya ne­vében több oklevéllel igazolta, hogy Imre fráter pécsváradi apát Negyven birtokon sok földjüket és számtalan rét- és erdőrészüket az elmúlt évben elfoglalta. A bírák Tamás bánt utasították, hogy tartson vizsgálatot. Ha azt találják, hogy a földek azelőtt valóban a pa­naszosok kezén voltak, akkor iktassák ezeket vissza. Magyar Országos Levéltár. Diplomatikai Fényképgyüjtemény. (Továbbiakban: DE) 259928.: a dátum feloldása esetleg 1403. január 26-a is lehet.; ZsO. VII. 1496. Zimmermann, F. Werner, C. Müller, G. Gündisch, G.: Urkundenbuch zur Gesichte der Deut­schen isn Siegenbörgc. Hermannstadt, 1892-1937. (Továbbiakban: Z. V.) 279. és 511, valamint ZsO. VI. 2433.: ekkor már Újlaki Imre Baranyai alispánja volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom