Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 38. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 2006)
Németh Csaba: Ludányi Tamás, Eger „vasfejű" püspöke
Kinevezése annál is furcsább, mivel ő volt az egyedüli egyházi személy, aki betölthette ezt a funkciót. Igaz, épp ekkor kapott szlavón báni kinevezést Eberhard zágrábi püspök is. Ám, vele ellentétben, Tamás joghatósága egri püspökként igencsak messze esett bánságának a területétől. Bár lehet, hogy báni kinevezésekor még megvolt az egybeesés Szerem révén. Épp a bánság világi kormányzatának átvétele után gondolhatta úgy a pápa, hogy a biztosan a kezében tartott terület egyházi igazgatásával immár mást is meg lehet bíznia. Mint látni fogjuk, az uralkodó kényszerhelyzetben lehetett új kormánya kinevezésekor. Emellett azért vállalhatta Tamás kinevezését, mert addig nem lehetett oka, hogy kételkedjen a hűségében. Ott volt mellette úgy a délvidéki, mint a morvaországi hadjáratban, s ott volt 1401 augusztusában az országnagyok patai gyűlésén is, ahol a király szabadon engedése feltételeiről értekeztek. 57 Zsigmond felkínálta neki, hogy addigi délvidéki tapasztalatait a macsói bánság élén hasznosítsa. E forrongó területen bőséges alkalma nyílhatott tehetsége bizonyítására. Nelipic István cetinai zsupán már 1401 decemberében elfoglalta Nápolyi László nevében Kiissza várát, a következő év májusában pedig, - immár az ő bánsága idején -, a dalmáciai Trau és Sebenico ismerték el László és helytartója, Hervoja bosnyák vajda fennhatóságát. 58 A Ludányi-testvérek országnagyok közé emelkedése a XV. század első nagy kormányváltásának volt a következménye, amire 1402. év januárjában került sor. Mi indokolta ezt a lépést? A király 1402. január 25-e táján 59 azzal a céllal távozott az országból, hogy a bátyját, Vencel cseh királyt foglyul ejtse. Indulása 57 ZsO. II/l: 1218. 58 Magyarország történeti kronológiája. Bp., 1983. Föszcrk.: Benda Kálmán. I. 237.; ZsO. II/l. 1637-1639. 59 Január 22-én még Szakolcán volt., de 26-án már Olmücben találjuk: ZsO. II/l. 1415. és 1417.